Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

Brandenburgi György eredményesen tudott együttműködni a városi elöljárókkal. Igaz, ennek az volt az ára, hogy a városi vezetők — mindenekelőtt a bíró és a plébános — az őrgróf bizalmi emberei voltak, s uruknak feltétlen engedelmességgel tartoztak. Éppen ezért nem számít ritkaságnak, hogy az őrgróf a gyulai tanácsot a város ügyei mellett gyakran megbízta az uradalom és a vár ügyeinek intézésével is (mint pl. a tisztek elszámoltatása vagy a bírságok és adók beszedése). Ugyanakkor a gyulai vár vezetői is szerepet kaptak olyan peres ügyek megítélésében, amelyek alapvetően a mezővárost, annak lakóit érintették. A gyulai uradalom három mezővárosának — Gyulának, Békésnek és a Zaránd megyei Simándnak — a belső helyzetéről az 1525. és 1527. évi cenzusjegyzék ad részletekbe menő képet. E mezővárosok közül Gyula állt a fejlődés élén. Lélekszáma megközelítette a háromezret, Gyulán másfélszer annyi család élt, mint a másik két településen együttvéve. Gyula fejlődött a legdinamikusabban: az adófizetők száma itt két év alatt 16%-kal emelkedett. A foglalkozásnevek alapján a kézművesek és kereskedők aránya Gyulán 28, Békésen 27, Simándon pedig 37%-ra tehető. Gyulán 21 iparág művelői tevékenykedtek, Simándon 18 iparágé, míg Békésen tízé. Gyula lévén az uradalom központja, a gyulai vásárokon szerezték be az uradalom és a vár ellátásához szükséges árukat (kézműipari termékeket, ökröket, lovakat és bort). A mezőváros lakóinak a jobbágyokénál kedvezőbb helyzetét elsősorban robotmentességük jelezte. Nagy politikai erőt jelentett a városi elöljáróság, amelyet a bíróból és a 12 esküdtből álló tanács testesített meg. A mezővárosi kézműipar elterjedtségét bizonyítja az azonos foglalkozást űzők szakmai egyesülésének, a céhnek a megjelenése. Az 1525-1528 közti időkre kiterjedő gyulai számadások 12 céhről tesznek említést Gyulán. Közülük egyedül a szabók céhszabályzata maradt ránk. A valósággá vált török veszedelem, az ország mohácsi katasztrófája (1526) legfeljebb annyiban érintette — pillanatnyilag — megyénket, hogy a gyulai várnagyok heteken át készültek a török ostromra, ami nem következett be. Megyénkből többen — jóllehet igen kevesen — részt vettek a mohácsi csatában. A mohácsi csatavesztést követően fellángolt török elleni megmozdulások legfontosabbika, a Cár Jován Nenád [Cserni Jován] vezette mozgalom megyénket is érintette. E felkelés tömegbázisát azok a délszláv (elsősorban szerb vagy rác) elemek alkották, akik a török elől déli irányból észak felé menekültek. Békés megyének elsősorban nyugati részét dúlták, megyénken kívül elfoglaltak nemesi kastélyokat, zaklatták a városokat, feldúlták a birtokokat. Jován mozgalma a mohácsi csatavesztést követően előállt helyzetben a kettős királyválasztás után két helyütt is kereshetett támaszt. Jovánt előbb Szapolyai János király (1526-1540) akarta felhasználni a török ellen, majd Jován utóbb I. Ferdinánd királlyal (1526-1564) szövetségben, annak zsoldjában tevékenykedett. Gyula várnagyai 1527 elején még Szapolyai János hívei voltak, Szapolyai János megbízásából Perényi Péter erdélyi vajda Gyulát jelölte ki a Jován ellen vonuló sereg gyülekezési helyéül. Amikor pedig Perényi kudarca után Szapolyai Czibak Imre temesi főispánt, a váradi püspökség világi birtokosát bízta meg új támadás megszervezésével Jován ellenében, a gyulai várnagyok követeket és ajándékokat küldtek Czibakhoz. 1527 közepén azonban Brandenburgi György utasítására — a gyulai várnagyoknak adott parancs értelmében — az egész gyulai uradalom I. Ferdinánd pártjára volt köteles átállni. Noha a Ferdinánd