Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

AZ ALFÖLDI MEGYÉK KIALAKULÁSA

gyék kialakítása nem a honfoglaláskor, hanem csak száz év múlva, Szent István alatt vette kezdetét. Márpedig az Alföldön (sőt a Kárpát-medencén) kívüli központtal rendelkező alföldi állam-nyúlványok (a bolgár és alkalmasint a morva) nem hogy Szent István idejét nem érték meg, hanem a 10. század elejét sem. A Szent István kori megyék tehát nem jöhettek létre az egy évszázaddal korábban, a honfoglaláskor megsemmisített bolgár és morva államiságból (még pontosabban: azok Alföldre benyúló határterületéből). Minden adat különben is egyértelműen arról tanúskodik, hogy a magyar megyék legkorábban nem az Alföldön, hanem a Dunántúlon alakultak ki. A magyar megyeszervezet gyökereit tehát a Dunántúlon kell keresnünk, s a megye analógiás alapon, az ország egészére történt kiterjesztése eredményeképpen jelent meg és terjedt el a keleti országrészben. A megye létére Géza halálát, illetve István fejedelmi trónra lépését (997-et) megelőzően egyetlen adatunk nincs, viszont mindjárt István uralkodása elejétől kezdve sorra jelentkeznek a dunántúli térségben. Ebből következik, hogy a megyeszervezet kialakítása Szent István nevéhez fűződik. A legkorábbi magyar megyemodell vizsgálata arra mutat, hogy ez nem származhat a német területek grófságaiból. Igaz, német területen léteztek a magyar megyének főbb vonalaiban megfelelő megyék (grófságok), de a kettő közti eltérés mégis oly mérvű, hogy közvetlen átvételre nem gondolhatunk. A magyar megye szakszavait (amelyeket évszázadokon keresztül latinul jegyeztek le az iratok) a németországi latinságból kölcsönözték, anélkül azonban, hogy a németföldi intézményt egy az egyben lemásolták volna. Ezt a német és a magyar viszonyok közti jelentős (fejlettséget, illetve lemaradottságot tekintve évszázados) különbségek amúgy sem tették lehetővé. Ennek ellenére a magyar megyeszervezet mégsem német befolyástól függetlenül kelt életre. A hatás elsősorban a kezdeményezés terén gyanítható; németek bírhatták rá Istvánt arra, hogy országát ossza igazgatási részekre, azaz vezesse be a közigazgatást. Szent István koráig ugyanis Magyarországon nem volt közigazgatás, sőt a későbbi értelemben vett Magyarország sem létezett. A Kárpát-medence egyes részein különböző törzsfők gyakoroltak hatalmat saját törzsük népei meg esetleg más törzsfőktől elhódított népek felett. A lovasnomád elitek — amilyenek a magyar vezetők is voltak a 10. században — nem területek, hanem emberek felett uralkodtak. A népeket „összegyűjtötték", hatalmuk alá hajtották. A nomád társadalomban éppen ezért területi jellegű igazgatás nem létezett, a területi elvet mint birodalomalkotó eszmét a nomád politikai berendezkedés ebben az időszakban még nem alkalmazta. (Ennek oka a lovasnomádok alapvető foglalkozásában, a lovak legeltetésében rejlik, hiszen az állatnak mindenkor biztosítani kellett a friss füvet és a vizet, ezek megszerzésében területi határok nem korlátozták őket.) A nomádok társadalomszervezési egységei a vérségi kötelékekkel egybefűzött nagycsaládok és nemzetségek (továbbá a nemzetségeket nagyobb egységbe foglaló törzsek) voltak. Bizonyosak lehetünk abban, hogy Szent Istvánig a magyarok is törzsi-nemzetségi társadalomban éltek, amelyet családi kapcsolatok, patriarchális viszonyok tartottak össze. A döntő változásra 996-ban (István és a bajor herceglány, Gizella házasságkötésével), valamint az ezt követő években, évtizedekben került sor. A Gizellával együtt Magyarországra jövő bajor (német) lovagok és papok hív(hat)ták fel István figyelmét, hogy keresztény uralkodóként nem gyakorolhatja a