Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

TÁPÉ

itt lakó szlávság központja volt".

9 (Mindamellett abban, hogy az utókorra a szláv Csongrád és nem a magyar Feketevár elnevezés hagyományozódott, a honfoglalást itt alkalmasint hosszú idővel túlélő szlávoknak kell a döntő szerepet mlajdonítanunk.) Történeti tény viszont, s ebben Anonymus saját kora viszonyait vetítette vissza a honfoglalás időszakába, hogy a (Csongrád megyében ősfoglalónak megtett) Kalán nemzetség a 13-14. században ott birtokolt, ahol a honfoglaló ősnek a névtelen jegyző földeketjuttatott.

10 A honfoglaláskor Tápé környékén talált avar (jelenleg avarnak minősíthető), esetleg bolgár és szláv népesség közé magyarok vegyültek. A jellemző, karakterisztikus etnikummá a magyarság vált. Elég egy pillantást vetni az Árpád-kori Csongrád megye térképére, máris világos: a falvak nagy része folyóparton, a Tisza mentén terült el." Tudva azt, hogy a honfoglaló magyarok a letelepedettség és a teljes nomádság közti valamelyik fokon álltak, azaz félnomádok [mai véleményem szerint nomádok] voltak, s tudva azt, hogy már ismerték a téli szállás rendszerét,

12 joggal feltehető, hogy a Tiszához közel fekvő települések egyike-másika (talán éppen Tápé is) 10. századi téli szállásból fejlődött faluvá. Sajnos, a nyelvtudomány nem nyújt segítséget Tápé eredetének kérdéséhez; mindmáig feltevés, inkább csak sejtés, hogy a falunév személynévszármazék, és török eredetű.

13 A 10. századi folyó menti téli szállások — nyilván vegyes etnikumú — népei elsősorban halászattal és állattenyésztéssel foglalkozhattak, de a téli szállásokon megjelenhetett már a földművelés is. Tápé vidéke a 10. század első felében a Gyula-törzs szállás területéhez

14 tartozhatott, annak peremén feküdt. Ali. század első évtizedeiben erre a tájra is kiterjedhetett a Gyula-törzsből eredt lázadó vezér, Ajtony hatalma, aki szemben állt az államszervező István királlyal, megvámolta annak az erdélyi sóbányákból a Maroson érkező szállítmányait, a Maros folyó kikötőibe adószedőket állított egészen a Tiszáig, és mindent adó alá vetett.

15 Ajtonynak az 1020-as évek végén

16 bekövetkezett katonai veresége után a Tisza-Maros torkolatvidéke is a feudális magyar állam része lett, gyors ütemben folyt a megye- és egyházszervezet kiépítése, az addig jobbára pogány népesség megkeresztelése. A Tisza jobb partján elterülő vidéket — a mai Algyő, Tápé, Szeged, Szentmihálytelek körzetét — a csongrádi [déli részét a bácsi] várhoz, a bal partit — Kopáncs, Szőreg környékét — Csanádhoz csatolták. 9 Gy. I. 882., 894. 10 KARÁCSONYI JÁNOS: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. I—III. Bp. 1900-1901. II. 139.; Gy. I. 882-883. " Uo. melléklet. 12 Minderre 1. SZABÓ ISTVÁN: A falurendszer kialakulása Magyarországon (X-XV. század). Bp. 1966. 14-35. 13 SZABÓ DÉNES: A dömösi adománylevél hely- és vízrajza. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 85. Bp. 1954. 20.; INCZEEI GÉZA: Szeged környékének földrajzi nevei. Nyelvtudományi Értekezések. 22. Bp. 1960. 91. Magyar személynévi eredetét veti fel BÁLINT SÁNDOR: Tápé. Falutörténet és népélet. 1965. 6. 14 MORAVCSlK 176., 178. L. VÁCZY PÉTER: Gyula és Ajtony. In: Szentpétery-Emlékkönyv. Bp. 1938. 490-491. 15 SRH. II. 489-490. 16 Az időpontra 1. KRISTÓ GYULA: Megjegyzések az ún. „pogánylázadások" kora történetéhez. Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatae. Acta Historica 18 (1965) 8-18.