Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

A DÉL-ALFÖLD TÖRTÉNETI HELYE A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON

ilyen módon hasznosítható kútfők száma. Merő véletlenségből aránytalanul elosztva a 10., a 11., a 12. és a 15. századot illetően maradtak ránk efféle híradások. Kiindulópontként ezek szövegét idézem egyelőre kommentárok nélkül. Ali. században Hispániában élt Ibn Hajján arab történetíró 10. század közepi információ alapján írta: a magyarok „szálláshelyei a Duna folyó mentén vannak, ők maguk pedig nomádok, mint a beduinok. Városaik nincsenek, sem házaik, hanem nemezsátrakban laknak, szétszórt táborhelyeken" (Eltér István fordítása). A 14. század végi nagyobbik Gellért-legenda — valószínűleg elveszett korai forrás alapján — a 11. század első évtizedeire vonatkozóan a Maros-vidék Szent István királlyal szemben álló urát, Ajtonyt akként jellemezte, mint aki „számtalan be töretlen lóval rendelkezett, nem is szólva azokról, amelyeket a házaknál tartottak csikósai. Rengeteg juha (pecora) is volt, amelyeket pásztorai vigyáztak". A 12. században Hispániában tanult, majd Szicíliában élt arab Idríszí ugyanúgy nem járt soha a Kárpát-medencében, mint Ibn Hajján sem, de kitartó munkával, utazók elbeszéléseinek összegyűjtésével enciklopédikus ismeretanyagot halmozott fel, amely számos ponton érinti a Dél-Alföldet is. A térség egyes városait ekként jellemezte: „Bács híres város, amelyet a többi nagyváros mellett tartanak számon. Itt piacok, kereskedések, iparosok és görög tudósok találhatók. Gazdaságaik és művelt földjeik vannak. A búza pedig igen olcsó, mert bőségben van náluk... Keve városa nagy, virágzó város a Duna folyón, piacokkal és kézműiparral... Keve és Bács két pompás város, sok lakossal, nagy ki- és bemenő forgalommal. Magyarország városai közül a legurbanizáltabbak, jól építettek, a legnagyobb gazdagsággal és a legtöbb majorsággal rendelkeznek... Titel városa a folyó északi partján van. Sok lakója és jószágja van, lakói nagyon tehetősek, bőségben és gazdagságban élnek. Ennek az egész vidéknek a lakossága — ez alatt Magyarország lakóit értem — földművelő, állattartással és mezőgazdasággal foglalkozik, megművelt földekkel, falvakkal rendelkezik... Csanád virágzó, szép és civilizált város... Csongrád nagy és virágzó város, vásárokkal és mindenféle gazdagsággal... Temesvár szép város, sok gazdagsággal" (Eltér István fordítása) . Majd 300 év elmúltával, 1433 tavaszán a Damaszkuszból haza, Burgundiába tartó Bertrandon de la Brocquiére ekként rögzítette alföldi benyomásait: „Belgrádból elindulva átkeltem a Dunán, mely akkor mintegy tizenkét mérföld széles volt. Mondták nekem, hogy emberemlékezet óta soha nem látták ilyen szélesnek, sem ilyen mélynek, egy ölnyi mélységűnek. Miután nem lehetett egyenesen Budára menni, először egy Pancsova nevű mezővárosba érkeztem. Onnan az életemben látott leglaposabb síkságon lovagoltam keresztül anélkül, hogy emelkedőt vagy lejtőt találtam volna. Egy falunál egy kompon keltem át. Azután onnan egy Nagybecskerek nevű városba értem, mely Rácország említett despotájának [Brankovics Györgynek — K. Gy.] tulajdonában van. Itt két folyón [talán a Béga két ágán — K. Gy.] keresztül hídon mentem át. Onnan egy Óbecse nevű városba érkeztem, mely az említett despotáé. Itt egy igen nagy és nagyon mély folyón keltem át, melynek Tisza a neve. Innen Szegedre érkeztem, mely igen nagy, síkföldi város, és az említett Tisza folyó mellett terül el. Eddig egyetlen egy fát sem láttam, kivéve folyótól körülvett két erdőcskét. Egész utamon, amerre jártam, csak szalmával vagy náddal tüzelnek, mely a folyók mellett vagy a mocsarakban tenyészik. Ez utóbbiakból némely helyen igen nagyok vannak a nagy síksá-