Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

A HELYTÖRTÉNETÍRÁS IRÁNYAI

gyar Országos Levéltárból a Szeged történetére vonatkozó Mohács előtti okleveles anyagot. Ekkor (az 1970-es évek végén) az Országos Levéltár Mohács előtti iratanyagának közel fele nem volt rendezett állapotban. Tehát amit Érszegi Géza el tudott végezni, az az Országos Levéltár 107 ezer oklevelet magában foglaló Dl-anyagára (Diplomatikai levéltár) vonatkozott, és nem terjedt ki a Df-anyagra (Diplomatikai film-, illetve fényképtár). Most magam is, amikor ezt a két adatot összevetettem, meglepődtem. Az Érszegi-féle vállalkozás eredményeképpen 115 Mohács előtti oklevelet tudtunk letenni az asztalra, amelyek túlnyomó többsége teljességgel ismeretlen volt a korábbi kutatás számára. És ez a mennyiség a Mohács előtti okleveles anyag alig több mint feléből származik. Ha majd lesz egy újabb nekibuzdulás, akad egy újabb Érszegi Géza, akkor a 87 ezer oklevelet felölelő — akkor még nem, de időközben rendezett — Df-anyagban ha nem is 115, de néhány tucat oklevelet biztosan lehet majd találni Szeged középkori, tehát 1526 előtti történetére. Röviden érintem csak, hogy az előkészületek során elvégeztük a szegedi sajtóanyag ki cédulázását. Ezen természetesen lehet élcelődni, lehet gúnyolódni, lehet fitymálni, lehet azt mondani, hogy semmit nem ér, kár volt megcsinálni. A szögedi embör azt mondja, hogy a készben könnyű hibát találni; a mi kigyűjtött sajtószemlénk olyan, amilyen, de van. És azt hiszem, akik ezt megcsinálták, legjobb tudásuk szerint csinálták meg, és akik használni fogják, csak köszönettel gondolhatnak erre a sajtóanyagra. Tagányitól már többet vettem/vettünk át, mindenekelőtt átvettük azt a szempontot, amelyet ő vezérelvként érvényesített, hogy a terület a döntő tényező. Mi a Szeged története négy, illetve öt kötete számára a mindenkori Szegedet tettük vizsgálat tárgyává, és alapvetően azt vizsgáltuk, ami a mindenkori, korszakonként változó Szegeddel kapcsolatban megesett, történt. Természetesen Tagányitól vettük át azt a szempontot, még ha időnként sanda módon azt hitték, másoktól (pl. Marxtól) kölcsönöztük, hogy ti. a gazdaság- és társadalomtörténet alapvető fontosságú, amint Tagányi már 1894ben nagyon világosan kifejtette. Mályusztól természetesen megint sok mindent átvettünk, mindenekelőtt azt, hogy az újkornak előnyt kell biztosítani, hiszen sokkal nagyobb a forrásanyaga, és e forrásgazdagság lehetőséget biztosít egy felületén és mélységében teljesebb történelem bemutatására. A megjelenő öt kötetnek körülbelül a tizede foglalkozik a középkorral. Ezt a középkorász sorozatszerkesztő (vagy főszerkesztő) igazán büszkén mondhatja, hiszen nem vitte el, nem is akarta a középkor irányába elvinni és nem is sikerült elvinnie a monográfiát. Átvettük Mályusz Elemértől a komplexitást, azt, hogy nincs külön futtatott ilyen, olyan meg amolyan történelem. Tanultunk az 1945 utáni állásfoglalásból is. Beemeltük Szeged történetébe — mert be kellett emelni, helye van ott mint a várostörténet részének — a munkásmozgalmat, beemeltük a szakszervezeti mozgalmat. Noha voltak olyan városatyák és korifeusok, akik azt mondták, hogy 1919-et mint Szeged szégyenfoltját hagyjuk ki a III. kötetből, azt hiszem, jól tettük, hogy nem hagytuk ki, mert 1919 volt Szegeden, és olyan volt, amilyen. Mi pedig azt próbáltuk bemutatni, amilyen volt. Hadd térjek rá az utolsó egy-két percben arra, hogy miként hasznosítottuk a helytörténetírás 125 évre visszamenő gazdag tárházán kívül a hazai és nemzetközi történetkutatások legfrissebb eredményeit. Ezek közül említek részletes kifejtés nélkül néhányat: a totális történetszemléletet, azt, hogy az emberi élet-megnyilvánulásokat teljes-