Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)
CSONGRÁD MEGYE
egy jobbágy karóba húzta földesurát, aki mindenképpen meg akarta akadályozni e jobbágycsalád elköltözését birtokáról. A 15. század közepétől kezdve — változó intenzitással bár — állandó problémát jelentettek a délvidéken az országot fenyegető oszmán-törökök. 1439-tól kezdve Szeged gyakori gyülekezőhelye volt a török ellen induló hadaknak és vezéreknek (Albert királynak, Hunyadi Jánosnak, Mátyás és II. Ulászló királynak). Szeged igazi hadászati jelentőségre Nándorfehérvár (Belgrád) 1521. évi eleste után jutott, illetve jutott volna. A pénztelenség, a nemtörődömség következménye, hogy Szegedet nem építették ki végvárrá, sőt éppen 1522-ben még várnagya vagy kapitánya sem volt. Az 1526. augusztus 29-én a Duna mentén, Mohácsnál a törökkel megvívott csata a magyar hadak vereségét, a középkori magyar állam összeomlását, majdan az ország három részre szakadását eredményezte. Az ütközet napján Szapolyai János vajda Szeged mellett táborozott, mivel ellentmondó parancsok miatt nem tudott időben a mohácsi csatamezőre érni. A győzelem után visszavonuló török sereg egyik része Szegeden át távozott az országból. A török történetírás túlzásaitól sem mentes kortárs leírás szerint a törökök által első alkalommal látott Szeged nagy város a Tisza partján, földje termékeny, éghajlata kellemes, óriási kiterjedésű, nagy épületei vannak, bőséges javai, szép számmal dúsgazdag polgárai. Utcái tele vannak ritka és értékes árukkal, amelyeket kereskedők hoztak minden irányból ide. Főleg élelmiszerekben mutatkozott nagy gazdagság. A valóságban azonban egy elnéptelenedett várost találtak itt a törökök, mivel a városlakók — értesülve a török közeledtéről — a Tisza túlsó (bal) partjára menekültek át. Mindenesetre a törökök felgyújtották a várost, valamint — s ez a szegedi állattartás méreteire utal — mintegy 70 ezer juhot hajtottak el innen. Az időközben királlyá koronázott Szapolyai János a déli országrész védelmére Cserni Jován szerb hadát rendelte, amely sarcolta a várost. Maga Cserni Jován, aki 1527 nyarán újra Szegedre jött zsákmányolni, itt kapott halálos lövést egy embertől. Miután a másik király, Ferdinánd serege Szapolyai Jánost Lengyelországba szorította, Csongrád megye rövid időre a Habsburg-uralkodó fennhatósága alá került. A Szerémségből észak felé portyázó törökök 1528 tavaszán Szegedet dúlták. Az 1528 őszén Lengyelországból visszatért János király útba ejtette Csongrád megyét. A király a már említett szegi (szegvári) földesúr, Dóczi János kedvéért tett kitérőt oda. 1530-ban a megye újra János uralma alá került. Az 1530-tól 1541-ig tartó évtizednyi idő békében telt el, török nem háborgatta a térséget, a viszonyok normalizálására mutat, hogy újra biztosították a jobbágyok szabad költözési jogát, amit 1514-ben, a parasztháború leverését követően egyetemlegesen megvontak. Az 1529 utáni évek pusztításait ekkorra helyrehozták. A megye fennmaradásának esélyei — amelyek már 1526-ban minimálisra csökkentek — 1541-ben vesztek el végleg. Ekkor ugyanis a török elfoglalta Budát, s csak idő kérdése volt, hogy mikor veszi birtokba a romos szegedi kővárat, Szeged városát és egész Csongrád megyét. Erre nem kellett sokáig várni. 1542-ben a budai török pasa már adót követelt a szegediektől, 1543-ban pedig a város és vele együtt Csongrád megye Duna-Tisza-közi része, a megyeterület nagy hányada török uralom alá került. A megye kisebbik, tiszántúli része még néhány év haladékot kapott, s addig Erdélyhez tartozott. [De sorsát nem kerülhette el: rövidesen ez is betagozódott a török hódoltságba.]