Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

CSONGRÁD MEGYE

Szeren a nemzetség tagjaitól hallotta, s mint családi (nemzetségi) hagyományt — sok más, ehhez hasonló hagyománnyal együtt — gestájában megörökítette. E családi hagyomány annyiban őrizhet valós mozzanatokat, amennyiben a hagyomány általában szétválaszthatatlanul egybeolvaszt hiteles és költött elemeket. Hogy Szer urainak 13. század elején ismert és Anonymus által az írás révén halhatatlanná tett hagyományából pontosan mi az igaz és mi a hamis, ma már nem állapítható meg. Mindenesetre az bizonyosra vehető, hogy a második — időrendet tekintve az első — szeri templom (a monostortemplom) megépítésében e nemzetségnek, illetve e nemzetség Szerről nevezett ágának, a Szerieknek döntő szerepük volt. A régészeti feltárások nem kevesebb, mint nyolc átépítésre utaló anyagot hoztak felszínre. A nyolc átépítés három különböző típusú templomot eredményezett. A legkorábbi templom talán még a 11. században épült, egyhajós templom volt, hossza 16, szélessége 10 m. Ehhez előbb tornyot építettek, majd hatalmas cölöpökre építették rá, végül hosszát 22 mre bővítették. A második típus (ún. Sankt Gallen-i típus) kialakítása során nyugati szentéllyel bővítették a korábbi épületet, s így a templom hossza elérte a 31 métert, ugyanakkor négy kis oldaltornyot is építettek. A harmadik típus megvalósítása során nyerte el a szeri templom háromhajós, bazilika típusú, nemzetségi templom jellegét, hossza 34,5 m, szélessége 19 és 23,5 m között váltakozott. Közben a templom mellé bencés monostor is épült, amelynek maradványait ugyancsak felszínre hozta a régész ásója. A szeri egyházra az első írott adat 1233-ból, kifejezetten a monostorra pedig 1256-ból maradt ránk. Csongrád megyében ezen kívül még négy monostor létezett az Árpád-korban. Csongrád közvetlen szomszédságában, a Tisza jobb partján ugyancsak a Bár-Kalán nemzetség építette fel Ellésmonostorát, amely 1306 óta szerepelt az írott kútfőkben. Az a körülmény, hogy a Bár-Kalán nemzetség tagjai egyazon megyében, egymástól nem túl nagy (mintegy 30 km-es) távolságra két nemzetségi (családi) monostort is létesítettek, egyszerre mutat a nemzetség tehetős voltára, továbbá arra, hogy szorosan kötődtek a csongrádi térséghez. A Szeged közelében fekvő Dorozsma egy másik, később nagy magasságokba emelkedett nemzetség, a Dorozsma nem ősi otthona volt, ahol írott forrás szerint már 1237-ben állott nemzetségi monostoruk. A 13. században még Csongrád megyéhez tartozott az a — később a Kunságba átkerült — terület, ahol Pálmonostora és Pétermonostora állott. Közülük Pétermonostora 1219-ben már szerepel, a Becse-Gergely nemzetség monostora volt, míg Pálmonostora pedig akkor, amikor az írások emlegetni kezdik (1260 körül) már nem rendelkezett monostorral, vagyis monostora a 13. század közepére elpusztult. Mind az öt monostort a bencések számára alapították. A BecseGergely és a Dorozsma nemzetség közös őstől származik, 1075-ben oklevél említi a mai Tiszaalpár határában birtokos Becse és Dorozsma testvérpárt, akik e kezdetben egységes, majd két részre szakadt nemzetség névadói voltak. Csongrád megyének tehát a Bár-Kalánon kívül a Dorozsma (illetve a Becse-Gergely) nemzetség is régi nemzetsége. A 13. század végén a világi birtokosok közül voltaképpen csak ez a három nemzetség birtokolt Csongrád megyében. Volt a megyének még egy negyedik régi nemzetsége is, a Csupor, ennek tagjai 1241 előtt a Szeged melletti Tápén halastóval rendelkeztek, de a tatárok a nemzetség valamennyi tagját kiirtották, így halastavuk is a királyra szállott. A korai megye súlypontja a Duna-Tisza közén volt. Erre mutat,