Kristó Gyula: Fejezetek az Alföld középkori történetéből - Dél-Alföldi évszázadok 20. (Szeged, 2003)

BÉKÉS MEGYE

szemre valló jellemzése a kortárs Forgách Ferenctől (1535 körül-1577) való. E portré (hogy ti. „kapitányságát túlságosan mohón gyakorolta mind a katonák, mind a nép körében") megbízhatóságát sok forrás igazolja. Miksa király (1564-1576) egyik utasítása élesen világít rá a gyulai várkapitány jobbágyokkal szembeni „túlbuzgóságára". Ha a jogtalan adók egyik — kisebbik — része felhasználásra került is Gyula vára megerősítésénél, a pénz túlnyomó többsége Kerecsényi zsebébe vándorolt. Miksa azonban nemcsak a kamarának adott parancsot Kerecsényi túlkapásainak megfékezésére, hanem személyesen Kerecsényihez intézett utasításában is emberséges jobbágypolitika folytatására szólította fel a várkapitányt. A várvédelem érdeke is ezt kívánta, hiszen a vár körüli falvak jobbágyainak súlyos és — a hatalmas adók, a zsoldosok pusztításai következtében — mind súlyosbodó helyzete, a nagyszámú jobbágy eltávozása, a falvak, a birtokok, a vár ellátását (részben) szolgáló majorságok elnéptelenedése, pusztásodása közvetlenül és közvetve negatíve éreztette hatását a várnak az egyre szorosabbá váló török ostromgyűrű elleni harcában. A jobbágyok legtöbbször a szigorú adóprés, a brutális támadások hatására rákényszerültek arra, hogy erejüket, teljesítőképességüket meghaladó mértékben járuljanak hozzá Gyula végvár fenntartásához. A megyei nemesség viszont kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy segítséget nyújtson a török elleni harc ügye előmozdításához. A nemesség lelkén szárad, hogy a pozsonyi országgyűlés 1556. január 25-én hozott 17. törvénycikkében bizonytalan időre elnapolta a gyengén felszerelt gyulai vár erősítését. A gyulai királyi biztosok Miksa királyhoz 1564-ben intézett jelentése arról szól, hogy a Békés mezővárosban élő nemesek a „gyulai vár számára sem rendszeres adót, sem szolgálatot nem teljesítenek". Ugyancsak ők fogalmazták meg azt is, hogy „Gyula várának javai szűkösek". Továbbra sem tellett a gyulai vitézek zsoldjának rendszeres fizetésére. A hópénzüket követelő végváriakat Kerecsényi László várkapitány megleckéztette, mire azok virtusból, megsértett önérzetüktől hajtva messzi vidékre, a bugaci homokra vezettek portyát. Ennek az egyetlen epizódnak magas szintű költőiséggel megformált elbeszélését nyújtja a Cantio de militibus pulchra (Szép ének a katonákról) című alkotás. A Cantio feltehetően gyulai illetékességű szerzője mellett más literátusok is éltek a végvárrá lett Gyulán. A zempléni eredetű Szikszai Fabriciusok — Balázs és Demeter — Gyulán végezték tanulmányaikat, majd mindketten Wittenbergben mélyítették el tudásukat. A Wittenbergből hazainduló Szikszai Fabricius Demeter 1563-ban búcsúünnepségére írta a Gyuláról szóló dicsőítő éneket, mecénásai mellett meleg szavakkal emlékezve meg a Körös parti városról. A megszépítő emlékek ellenére is jól tükrözi e költemény Gyula gazdagságát, fényét a török ostromot közvetlenül megelőző években. 1565 végén, 1566 elején bizonyossá vált, hogy a török szultán katonai előkészületei egy új, frontális támadás megindítását célozzák, amelynek első lépése Gyula várának elfoglalása lesz. A töröknek 1565/1566 telén tett kisebb hadmozdulatai is nagy riadalmat váltottak ki Gyulán, többen elhagyták a várat, János Zsigmondhoz csatlakoztak. A régóta várt nagy török támadás 1566 tavaszán indult el. Szulejmán szultán május l-jén hagyta el Konstantinápolyt, de már néhány héttel korábban unokaöccsét, Pertaf pasát tekintélyes haderő élén Gyula vára ellen indította. Miksa király tanácsosai sugallatára április 12-én arra utasította Kerecsényit, hogy — mintegy az ostrom legfontosabb előkészületeként — a török haderő átvonulási területét dúlja fel, az egész vidéket