Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
„HORTHY LEGSZEBB KATONÁJA VOLTAM..." BEVEZETŐ MILENKO PALIC VISSZAEMLÉKEZÉSÉHEZ
Minden visszaemlékezés szubjektív, elfogult Milenko Palié munkája is. De a me moárirodalom legfőbb sajátossága ez: tudatosan az egyén szempontjait érvényesíti, az egyén szerepét, lehetőségeit vizsgálja, elemzi, amikor megörökít egy történelmi kor szakot vagy eseményt. Az emlékiratok másik jellemzője, hogy előfordulhatnak bennük tévedések, hiszen a szerzőket sok minden befolyásolja, amikor felidézik a múltat. A tény, hogy szemtanúi voltak bizonyos eseményeknek, nem jelenti azt, hogy pontosan emlékeznek a történtekre. Nem is ez a memoárok forrásértékének az alapja, inkább él ményszerűségükkel, személyességükkel járulnak hozzá a teljesebb kép kialakításához. Általában a kor nevezetes szereplőinek megszólalása kelt feltűnést, de az is érdekes, ha olyasvalaki szólal meg, aki csupán szenvedő alanya, átélője volt a történteknek és nem tartozott a döntéshozók közé. Kortárs volt, aki érzékelte a változásokat, viselte a politikai lépések hétköznapi következményeit, de nem állt módjában befolyásolni azo kat. Az emlékiratok forrásértékét azon az alapon is vitatják, hogy nem az események kel szinkronban készülnek — szemben például a naplókkal — és szerzőjük többnyire publikációs szándékkal írja őket. Saját szerepét — különösen, ha főszereplője volt egy korszaknak — emiatt feltételezhetően igyekszik megmagyarázni, mentegetni, felelős ségét csökkenteni. Az eltelt idő nagysága is számít, halványabbak az emlékek évtize dek múltán. A később szerzett ismeretek is befolyásolhatják a múltról alkotott véle ményt, beépülhetnek az emlékek közé. Éppen ezért nagyon fontos a memoárok állítá sainak összevetése más forráskiadványokkal és a szakirodalommal, de igen tanulságos a kortársak állításainak összehasonlítása is. Jelen esetben a Délvidék visszacsatolását a szerb kisebbség tagjaként megélő Palié emlékeit tudjuk összevetni több, az esemé nyekben szerepet játszó magyar szerző memoárjával és levéltári forrásokkal. Milenko Paliénak nehéz dolga volt, mert „kettős szerepű" szerző: egyrészt me moáríró, aki fiatalkori emlékeit jegyzi le, másrészt történész, aki a XX. századi törté nelem kutatója. A visszaemlékezésben azonban nem a szakszerűség, hanem az él ményszerűség a meghatározó. Az író nem csempészi bele mondanivalójába későbbi ismereteit, néhány esetben utal csak arra, ami a háború után történt. Az események többségét sikerült úgy megörökítenie, ahogy azokat egy fiatalember láthatta, azt tud hatjuk meg, ő mit érzékelt a vele, körülötte történt dolgokból. Kérdésemre elmondta, hogy semmilyen feljegyzésre nem támaszkodott, emlékei nagyon élesek maradtak. A leírt élmények valóságosak, élnek, hangulatuk megőrződött az évtizedek folyamán és a szerző képes rá, hogy ezt visszaadja olvasóinak. Csak a memoár megfogalmazása árulkodik helyenként arról, hogy Palié történész: a jugoszláv történeti irodalom ko rábbi terminológiáját használja. A Horthykorszakkal, politikusokkal, tisztekkel kap csolatban így a „fasiszta" jelző többször szerepel a szövegben. A rendszer megítélése a magyar szakirodalomban már a hetvenes évek óta egyre árnyaltabb, totális, diktató rikus berendezkedésnek semmiképpen nem tekinthető. Az emlékiratban felidézett történelmi események előzményei messzire nyúlnak vissza. A trianoni döntés következményeként 1920. június 4étől Magyarország elve szítette korábbi területeinek kétharmad részét, 282 ezer km 2ről 93 ezer km 2re csök kent, lakosságának több mint a felét, 57%át: 18,2 millióból 7,9 millió maradt. A tör ténelmi Magyarország soknemzetiségű állam volt, melynek keretein belül a magyarság