Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
Amikor visszaérkeztünk Rahóba, ismét vonatra szálltunk, s vagy 100 kilométerrel nyugatabbra, egészen Husztig vonultunk. Innen vagy 5060 kilométert ismét gyalog tettünk meg északnak tartva, ahol egy Citkovec 75 nevű településre érkeztünk. Itt kellett első ízben lövészárkot ásnunk. De csak néhány napon át tettük ezt, majd abbahagyat ták velünk. Két hétig voltunk itt, szeptember végétől október elejéig. Szép, napsüté ses, meleg, igazi ragyogó őszi idő volt. így kéthetes citkoveci tartózkodásunk igazi nyaralás volt. Még főtt ételből is jutott a számunkra. Haza azonban innen sem tudtunk üzenni, az első posta több tíz kilométerre volt a falutól, s azzal sem voltunk tisztában, hogy meddig maradunk. Egyik korábbi hazalátogatásom alkalmával hallottam arról, hogy Huszt tágabb környékén létezik egy falusi iskola, melynek rutén lelkésztanítója bácskai leányt vett el feleségül, akinek sem a nevére, sem a származási helyére nem emlékszem. Arra gon doltam, megpróbálom felkutatni őket. Egy szép kora őszi délutánon bottal a kezemben felkerekedtem, s néhány kisebb hegyen átvergődve rájuk is találtam. A lelkész kinn dolgozott az udvaron, mely telistele volt ültetve virágokkal. Miután bemutatkoztam, bevezetett a házba, ahol a felesége szintén valamit szorgoskodott éppen. Nagyon meg lepődött, amikor megtudta, honnan való vagyok, s hogy az ő felkeresése céljából vet tem nyakamba a környéket. Két teljes órán át beszélgettünk — ők arról, hogy s mint élnek itt, én arról, hogy miként kerültem e környékre. De a világ és Bácska helyzete is szóba került. Otthonról ők is csak nagyon ritkán kaptak levelet. Elmondta, hogy boldog és elégedett, még ha nem is mindig könnyű az élet itt, a Kárpátok bércei kö zött, ahol ha leesik a hó minden összeköttetés megszakad nemcsak a világgal, de még a hegyoldalakban szétszórva található házaikban élő szomszédokkal is... Ez az én kis kirándulásom a tanítóéknál kellemes közjátékként maradt meg ben nem a nyugati Kárpátokban töltött időszakból. Egy másik ilyen különlegesség is máig él az emlékeimben. Mindez a Rahó környékén, egy varázslatos erdős vidéken történt. Gyaloglás köz ben egy félvad külsejű emberrel találkoztunk össze. Két kutyával, néhány birkával, egykét malaccal körülvéve éldegélt a világtól teljesen elzárva. A közelben egy tehén két is láttunk legelni, meg egy aprócska lovat. A házikó, amelyben élt, igen szegénye sen volt berendezve. Öregségére hosszú hajat és bozontos szakállt növesztett, s tetőtől talpig birkabőrbe volt öltözve. Kezében egy jókora bottal bizalmatlanul méregetett bennünket, talán félt is tőlünk. Mivel mténül beszélt, megértettük egymást. Azonban igen keveset szólt. Csak annyit tudtunk meg tőle, hogy mindig is itt élt, s más tájat so ha nem is látott, alig hittük neki, hogy mit sem tud a körülötte zajló világégésről. Kér deztük, hogy látotte erre csapatokat átvonulni, de nem is igazán értette a kérdést. Lát hatóan boldog tudatlanságban tengődött, legalább is erre utalt a környezete... A talál kozás élményének teljessége mindmáig feledhetetlennek bizonyult a számomra. Talán nem lenne érdektelen még egy ezen időszakból származó esemény megidé zése. Egy szép őszi napon többedmagammal egy erdei tisztáson üldögéltünk, amikor egy magyar százados került elő valahonnan. Közénk telepedett és beszélgetni kezd tünk. Kérdezte, hogy honnan valók vagyunk, s mi célból vezényeltek bennünket ide. Titokvölgy, Titkovec: Máramaros megyében, ma Ukrajnában lévő helység.
