Milenko Palić: Visszaemlékezés a világháború éveire 1941-1945 - Dél-Alföldi évszázadok 19. (Szeged, 2003)
VISSZAEMLÉKEZÉS A VILÁGHÁBORÚ ÉVEIRE (1941-1945)
A razziával a már említett felsőházi képviselő is kapcsolatba hozható. Irinej Ciric püspök 1942es, Újvidéken megtartott karácsonyi beszédében 34 megpróbálta eloszlatni a szerbeket fenyegető megtorlásról szóló szóbeszédet, s azt is cáfolta, hogy a magyar hatóságok munkaszolgálatra kívánnák vinni az idősebb szerb lakosokat, nehogy azok átállhassanak a partizánok közé. Amikor mégiscsak valóra váltak a híresztelések, a püspök plakátokon szólította fel a szerbeket, hogy maradjanak nyugton, s ne reagálja nak a történtekre. A razziát és a munkaszolgálatosok mozgósítását Milán L. Popovic alsóházi kép viselő is elhallgatta. A háborút követően mindkettőjüket utolérte a büntetés — a püspököt házőrizetbe száműzték, a képviselőt pedig, a megszállókkal való kollaboráció vétkében bűnösnek találva, golyó általi halálra ítélték. A razziát magam is átéltem. A három nap alatt, 1942 január 1921. 35 között végig Újvidéken tartózkodtam egy, a város központjában található lakásban (az albérletem ben). A második napon, úgy déltájban két őrjárat is betért az udvarunkba — egy kato nai és egy csendőri. Hozzám a katonák jöttek be. Az őrjáratot vezető katona tudott szerbül. Beszélgettünk. Megnézte az asztalomon sorakozott könyveket, köztük volt Churchill első világháborús emlékirata is, aztán szemügyre vette a falat borító fényké peket, melyeken színésznők és színészek, a kor sztárjai szerepeltek. Kérdezte, hogy talán történelem szakos egyetemista vagyok? Azt feleltem, hogy reményeim szerint az leszek, a háború után. Azt kívánta nekem, hogy teljesüljön ez a vágyam. Mondta, hogy minden rendben van. Egy nagybecskereki magyar fiatalember volt. Barátsággal búcsúzmnk el egymástól. Az én nagy szerencsémre abban a pillanatban hagyták el a szobát, amikor a csen dőrök éppen belépni készültek, de a Megmentőm azt mondta nekik, hogy ő már meg nézte a szobát, s mindent rendben talált. Ilyen szerencsés módon vészeltem át a razzia számomra legnehezebbnek bizonyu ló időszakát. A razzia első napján, nem tudván mi játszódik körülöttem (nem lévén tisztában az engem is fenyegető veszélyekkel) kimentem, hogy a Sava Vukovic utcában lakó bará tommal, előzetes megállapodásunknak megfelelően, könyveket cserélhessek. A püspö ki palotához érve találkoztam egy magyar tiszttel. Megkérdezte, hova indultam, mikor megtudta, hogy nem hazafelé tartok, rám mordult, hogy mielőbb kotródjak haza, s közben a lámpájával a hátsomra csapott. Természetesen mindjárt — gondolkodás nél kül — hazarohantam, s megállapítottam, hogy szerencsém volt. A harmadik napon, még mindig nem fogva fel egészen az események lényegét, ismét kimentem, hogy a közeli pékségben kenyeret vegyek. A ház előtt posztoló rend őr továbbengedett. Sikerült kenyeret vennem, de amikor visszafelé jöttem a térről, két csendőrrel találtam szembe magam, de azok, látván a kezemben a kenyeret, nem tö rődtek velem. Az utcába fordulva láttam áthaladni egy teherautót a téren, melyről hul lák kezei és lábai lógta le. Még a teherautó odaérkezése előtt sikerült bejutnom a ka A pravoszláv karácsony január 7én van. A magyar alakulatok 1942. január 20án zárták körül Újvidéket és 23áig folytak a kivégzések.
