Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

Öt irányból érkeztek ide az utak és fontos hajózási csomópont volt.

31 Központi szerepe emelte a mezővárosok közé Hevest, Bácsot, Szolnokot, Kisvárdát, Aradot és másokat, amint térképünk mutatja. Bár a középkori utakon alkalmi jelleggel szállították az árut, az utak gondozatlansága és gyakori járhatatlansága miatt — ugyanis a kiépített útszakaszok mennyisége jelentéktelen volt — a vízi közlekedés jelentősége a későbbkorinál összehasonlíthatatlanul jelentősebb szerepet játszott. A dunai hajózás története a római időktől kezdve közismert, ám hajóztak feltehetően már a honfoglalás előtti időkben a Tiszán és a Maroson is. A marosi sószállításra már a Gellért legenda utal, amikor azt írja: „... a királynak a Maroson leúsztatott sója fölött is bitorolta a hatalmat, amikor e folyó révjeiben végig a Tiszáig vámszedőket és őröket helyezett el, s nem hagyott kisiklani semmit a vámoltatás alól."

32 A marosi és a tiszai sószállításra Györffy György már idézett művében számos helyen találunk adatokat.

33 1528-ból Hans Dernschwam az alábbi módon számol be a marosi sószállításról: „A továbbiakban a Maros vizén hajózva Lippáról, ha tizenhét mérföldet számítunk Vinctől lefelé, egy Arad nevű mezővároshoz érkezünk, ... Ezután Pécska, majd Csanád következik, ... Tíz mérföld Lippától Csanádig szárazföldön,... A Maroson tovább ereszkedve Makó mezővárosa következik... Azután Szeged felé haladva a Maros mintegy fél mérföldre Szeged felett ömlik a Tiszába. Csanádtól Szegedig szárazföldön négy mérföld az út. A Tiszán azután utazhatunk akár felfelé, akár pedig lefelé, Belgrádig. "

34 A hajózás a jégzajlás után azonnal megindult.

35 A sószállítás mellett fa úsztatására is használták a vízi utakat. Jóllehet ezt legalább annyira gyakran űzték mint a sószállítást, kevés adat maradt fenn róla, mivel nem kötötték privilégiumokhoz. Nem véletlen tehát, hogy adat a fa úsztatására éppen privilégiumlevélben maradt femi. 1516-ban II. Lajos király minden vámhely hivatalnokát tiltotta az épületfát a Tiszán és a Maroson Szeged felé tutajozó szegediek adóztatásától.

36 A szerémségi bort nemcsak a Dunán szállították hegymenetben, hanem a Tiszán is egészen Tiszalucig hajón vitték, onnan szekereken továbbították Lengyelország felé.

37 Bort a Maroson is szállítottak. A Makra hegység lejtőin termelt borok egy részét ugyanis minden bizonnyal az Alföldre vitték. Ezt tehette Bugar veje András szegedi polgár is, aki a Tirnernek mondott Hench-től vásárolt szőlőt a Ménesi falu melletti szőlőhegyen.

38 Míg az utakon a személyszállítás kocsin, az áru továbbítása mázsa-, tár(tharo) és nehéz szekereken történt, addig a vízen közlekedők hajón, ladikon vagy csónakon utaztak.

39 A vízen járásnak egy, a folyószabályozások előtti, ma már alig hihető és elképzelhető formája volt a főfolyókat kísérő vízrendszer felhasználása közlekedésre, amely al31 ÁMF I. Csongrád megye a XIV. század elejéig. Térképmelléklet. 32 SZENTPÉTERY 1937. 498-490. ÁMF I. 163-168., 835-878. Passim. ALMÁSI 1999. 412. 33 ÁMF I. Passim. 34 DERNSCHWAM 1984. 87. 35 MÁRKI 1892. 431. 36 REIZNER IV. 95. 37 FEYÉR 1981. 61. 38 SZEGED története 1. 394. 39 REIZNER IV. 74. Vö. ANTALFFY 1975. 39-43. ANJOU-OKLT. IX. 30. sz.