Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

tő, laza elrendezésű települések álltak, amelyek a későbbiek során is fennmaradtak az állattartó népesség falvaiként. Másrészt mellettük megjelentek a tömörebb szerkezetű, faluszerű települések, amelyek legtöbbje ugyancsak fennmaradt a középkor során. Az állandó falvak mellett a településhálózat harmadik szintjét, az ideiglenes nyári szállások, pásztor szállások, jobbára egyedül álló építmények körét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ezek jobbára az érpartokon elnyúlva, vagy egy-egy falu körül szétszórva, vagy a településektől távol álltak. Elhelyezkedésükben semmiféle rendszer nem figyelhető meg, a gazdasági szükség hozta létre és szüntette meg őket. Sajátosan alakult a Homokságon a települések képe. Itt nem egy estben a tavakat vették körül a házak mintegy gyűrűt formálva köréjük.

49 A településeket utak kötötték össze. A településhálózat helyzetéből következően a főutak a folyók mellett haladtak. Legtöbbjüket már a magyar honfoglalás előtt használták. Ilyen volt a Pestről jövő, Kalocsán, Baján és Bácson áthaladó nagy út, amely Titelnél kelt át a Tiszán, és Pancsalt, Pancsova középkori elődjét érintve érkezett Krassóvárhoz. A Tisza jobb oldalán ugyancsak főút haladt Szolnok felől Csongrádon és Szeren át Szegedig, majd onnan Kanizsán és Becsén át Péterváradig. A folyó bal oldalán csak helyi érdekű utak futottak, akárcsak a Körösök mellett. Az Erdélyből kilépő Marost mindkét oldalán fontos út kísérte Makóig, onnan a folyótól délre futó jutott el Szegedig, hogy egyrészről becsatlakozzon a Tisza menti útba, másrészről, hogy a Káliz út részeként Szabadka elődjét érintve tovább haladjon a Duna felé, onnan pedig az Alpok irányába. Az egyes megyésispánsági várakat ugyancsak fontos utak kötötték össze. Ilyen volt régiónkban a Buda felől Kecskeméten és Szeren át Szegedre tartó út, valamint a Szolnok felől a Tisza mentén Csongrádra, onnan pedig a Hódmezővásárhely valamint Makó elődjét érintve Csanádra, majd Temesvárra vivő út, amely onnan Dentán és Érdsomlyón át ment Temesvárra. Ezen utak közül a későbbiek során azok őrizték meg jelentőségüket, amelyek az átalakuló gazdasági élet megkívánta szállítási útvonalak maradtak. Eme utak átkelői közül Anonymus említette már a Böldi-, a Szarvashalomnál lévő- és a titeli révet, ám Szegednél és Aradnál is fontos átkelők voltak a számos helyi jellegű rév és kikötő mellett. Az utakat alkalmi jelleggel használták. Épített utat vidékünkről még a későbbi időszakból sem ismerünk, ezért főképp télen és tavasszal szinte járhatatlanokká váltak. Használatukat a megszokás és az új út keresésének bizonytalanságot kiváltó érzése erősítette.

50 Az utak gyakori járhatatlansága és a nagyobb terhek szállításának kedvezőbb feltételei miatt a vízi utakat is felhasználták a közlekedésre. Már a Gellért legenda megemlíti a marosi sószállítást: „...(Ajtony) a Maroson folyó sószállításnak is ura volt, sőt állított ennek a folyónak a kikötőibe adószedőket és őröket, és mindent adó alá vetett."

51 Amíg az utakon lóháton, kocsin vagy szekerekkel jártak, addig vízen hajóval, ladikkal vagy csónakon utaztak. A főfolyókat övező kisebb vizeken ugyancsak közlekedtek tutajokkal, lápokkal és csónakokkal. Az utóbbiakat a fokokon húzták át a főfoBLAZOVICH 1998/a. 45-46. BLAZOVICH 1998. 51-61. ALMÁSI 1999. 412.