Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

amely alapján a földesúrhoz a pert átküldő levelet megírták. A bizonyítási eljárás elemzésére a későbbiekben térünk ki. Ugyanezen időből, 1518. december 14-ről egy újabb jelentő levél maradt fenn, amelyből kiderül, hasonló módon ítélkeztek Végh András berényi kereskedő ügyében, aki megkárosította az uradalmat és a gyulai polgárokat. Itt a döntés úgy szólt, hogy a herényieknek kell kifizetniük a károkat, mert védelmükbe vették Végh Andrást. Ezen felterjesztéshez a tanúvallomási jegyzőkönyvet is csatolták.

60 A perek általában egy tárgyalással befejeződtek, legfeljebb fellebbezésre került sor. Előfordult azonban rövid megszakításokkal és egy 15 napos határidő után folytatódó eljárás is, amint a debreceni jegyzőkönyvben fennmaradt leírása bizonyítja. 1553. március 30-án idézte a törvény elé Félegyházi Péter társával, Vitálissal Szentfalvi Nagy András szolgáját, Madarász Andrást, mivel a tőlük vett 225 juh árát, 96 forintot nem fizette meg. A felperesek előadására az alperes válaszában azzal védekezett, hogy ura számára vette a juhokat. A bíróság úgy ítélt, hogy az alperes 15 napon belül az urát keresse meg, és az a fennforgó ügyet igazítsa el. A felperesek ebbe nem nyugodtak bele, kérték kezesek állítását. Jelentkezett is erre a feladatra Kacsos András. A felperesek azonban visszamentek a bíróságra, és bejelentették, hogy az alperes a kezessel összejátszik, ezért el akarják záratni. A kezest letartóztatták, és a bíróság elé vezették. Két óra múlva oda érkezett az alperes, amire a kezest elengedték, ám az alperest bilincsbe verték, és három híján 100 forintban elzálogosították. Tizenöt nap múlva Kacsos András megjelent Nagy András levelével, aki kérte, hogy a letartott pénzt ne a felpereseknek, hanem Kacsos Andrásnak adja a bíróság. Végül, miután a felperesek az esküt letették arról, hogy a juhokat Madarász Andrásnak és nem az urának adták, megkapták pénzüket. Ha Nagy András valami kárt vallana, azt szolgáján hajtsa be, szólt a végítélet.

61 A fenti eset arra utal, hogy Debrecenben, ahol talán az alföldi városok közül a legfejlettebb és formailag leginkább körülhatárolt volt a peres eljárás, a bíróság alkalmazkodott a mindenkor fennálló perbeli helyzethez. Egy nap alatt időmegszakításokkal többször fogadta a feleket, ítéletét megváltoztatta, ha új fordulat jutott tudomására a fennforgó ügyben, elnapolta azt, ha jónak látta, és kellő mértékletességet tanúsított a felekkel szemben. Nem kifejezetten a formákat kereste, hanem bölcs belátással a kideríthető igazságnak, a helyi szokásjognak megfelelően, a gyakorlati életből kiindulva, és azt jól ismerve próbálta döntését meghozni, olyan döntést, amelybe a felek többnyire belenyugodtak. A pertől vissza lehetett lépni, amint ezt Bojtos János tette Nagy Mihállyal szemben 1549-ben, mivel nem tudta bizonyítani állítását, hogy az alperes 10 marháját elhajtotta. A perletételért 3 forintot kellett fizetni, ugyanis Gardon László Kádas Fülöp legénye prókátorával, Deák Gáspárral megjelenve a bíró előtt Patkó Mihállyal kezdett perét a szokásos 3 forint lefizetése mellett szüntette meg.

62 A pert, miként a nemesi bíróságokon, örökölték. 1572. február 28-án a debreceni bíróság a néhány nappal korábUo. 70-73. DVMJ 1552-1554. 445/5. sz. DVMJ 1548-1549. 105. 58. sz.