Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)
gyalt, illetve a törvényes idő, ameddig a feleknek várakozniuk kellett. 29 A késő délutáni időpontot sugallja a mindennapi élet gyakorlata, és az, hogy a bíró és esküdtek egyéb ügyeket is intéztek, és kevés napi pihenő időre nekik is szükségük volt. A bírósági tárgyaláson, amely közvetlenül, szóban és általában a nyilvánosság kizárásával folyt, a bíró elnökölt. A bírónak ugyanazon feltételeknek kellett megfelelnie, mint a nemesi bíróságokon. Ezt kívánta a kor szellemisége. Mindenekelőtt illetékesnek kellett lennie. Esetünkben minden városi bíró a város polgárai peres ügyeiben volt illetékes, tehát nemcsak a város polgárait egymás között, hanem a város polgárát más helyről is törvényesen csak a saját bírája előtt lehetett perelni. A bírónak meghiteltnek kellett lennie, amit általában esküvel vettek ki, a városok esetében azonban választással — amely legtöbb helyen Szent György napjára, április 24-re esett — nyerte el hivatalát és joghatóságát. A fenti általános követelményeken túl a bírótól számos idevágó személyes tulajdonságot követeltek meg. Különösen a városi jogkönyvek hangoztatták, hogy a bíró legyen igazságos, jó hírnevű, a helyi szokásjogban is jártas, odavalósi, „háztűzhelyes" ember. Sadobrich Péter gyulai várnagy például büszkén említette urának, Brandenburgi Györgynek írt levelében: mivel várnagytársa a helyi jogot nem ismeri, minden teher az ő vállára szakadt. 30 A bíró védelem alatt állt, amint egy 1566-os debreceni bejegyzésből kiderül, ugyanis a szenátus olyan ítéletet hozott, hogy Szabó Péter vásárbíró a főbírót addig nem perelheti, amíg választott hivatalát le nem teszi. Ugyanakkor kötelezettségei is voltak. 1553 áprilisában a földesúri szék úgy határozott, hogy a bírák a kötelező levél tartalmát a peres felek számára kötelesek megmagyarázni. Nemcsak a peres felek számára, a bírónak is írtak elő határidőt. Kalmár István bírónak például 1556. május 7-én tizenöt napot ítéltek a fogoly Baji János inasának a megkeresésére, aki a tömlöcből az ablakon át megszökött. 31 Előfordult, hogy a bíró kisebb ügyekben maga ítélkezett, de általában bírótársakkal együtt foglalta el bírói székét. A bírótársak mint ismeretes, a civitasokban és az oppidumokban egyaránt az esküdtek voltak, akiknek számát többnyire 12-ben határozták meg. A városok ismert és elismert családjainak arra érdemes tagjaiból verbuválódtak. Nem tartották szükségesnek minden esküdt részvételét a perek során, már 2-3 jelenléte elegendőnek bizonyult. Debrecenben külön kiemelték, ha nagyobb számban jelentek meg. 32 Itt a szenátus élén is a bíró elnökölt. 33 A bírói segédszemélyekről a jegyzőkönyvekben nem esik említés. Ezt a feladatot részint a városi szolgák, pl. értesítések eljuttatása a felekhez, és az esküdtek látták el, pl. szemle, vizsgálati jegyzőkönyv, stb. A városi bíróságok előtt a városok lakói pereikben és ügyes bajos dolgaikban általában saját magukat képviselték. Felperesként (actor) felléphetett városi polgár és szolgáló, nő és férfi egyaránt. Csak a rovott múltú férfiak és nők voltak perjogképtelenek, amint ez Füle György és Nemes János 1552. évi valamint Ilkó Bálint és Zajdam Magdaléna peresetéből kiderül. Az is előfordult, hogy nem tudták eldönteni, az illető IVÁNYI B. 1924. 24-25. és 52. sz. jegyzet. HAJNIK 1899. 148-150. BLAZOVICH 1996. 359. DVMJ 1566. 134/8. sz. 1552-1554. 482/8. 1556-1557. 659/8. sz. DVMJ 1552-1554. 511/1. sz. DVMJ 1555-1556. 638/2. sz.
