Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

Deák Ferencnek Tassy Demeterrel szemben, hogy bár szenátori és esküdtbírói rendű, tizedességet vállalhasson, mivel az kisebb hivatal az előbbieknél. Ha Szovátról (Hajdúszovát) Debrecenbe fellebbeznek, úgy határoztak, hogy a bíró hat dénárnál többet nem kérhet az ügyben. Abban is állást foglaltak, hogy kaszálás idején, amelyet a főbíró a szenátussal egyetértésben határoz meg, a főbírónak kivévén a halálos vagy vesszőzéssel sújtó ítéletet, akármely esküdt szavára tanúskodás nélkül ítéletet kell hoznia.

15 1572. április 25-én pedig eldöntötték, hogy a bírságok miatt indított per a bíró és az esküdtek elől — ha a peres felek valamelyike sokallja azokat — a szenátushoz fellebbezhető, ám onnan további jogorvoslat nem lehetséges.

16 A szenátoroknak egyéb beavatkozásra is módjuk nyílott a perfolyam során. 1568. május 27-én két tolvajt vezettek az akasztófához, akik közül az egyiket felakasztották, ám a másik a szenátor urak könyörgésére megmenekült a gyászos haláltól, és szabadon bocsátották.

17 Jóllehet 1500. szeptember 22-én II. Ulászló király Bihar vármegye joghatósága alól Debrecen városát kivette, és Corvin János úriszéke alá rendelte, Debrecen mégsem került egyértelműen az uradalmi bíráskodás hierarchiájába, ugyanis szeptember 27-én Corvin megtiltotta az ott szolgáló officiálisoknak a lakosok feletti ítélkezést, bírságolást és a fellebbezések elfogadását,

18 ami egyúttal a bíró és a debreceni tanács tekintélyének és hatalmának a megerősítését jelenti, ugyanakkor a fellebbezők számára többlet kiadást, mert nehezebb volt elérni az állandóan helyét változtató urat, mint a helyben lakó alkalmazottait. A Hunyadiakat néhány év eltelte után Szapolyai János követte a birtoklásban, aki már 1511-ben megerősítette a debrecenieket kiváltságaikban,

19 ami világosan mutatja, hogy a nagyurak birtoklása mellett szinte olyan szabadsággal éltek a debreceniek, mint a királyi városok lakói. Miután Török Bálint kezére került a város, a földesúri székhez fellebbeztek, továbbra is megtartván a korábbi kiváltságaikat, amelyeket Török János — mint említettük — 1552-ben elismert, és a dokumentum alapja lett a város szabadságainak a későbbiekben. A földesúr székén többnyire az officiálisok ítélkeztek, ami a Gyorlás Ferenc és Nyírő Simon közötti pernek a 1556. február 15-i jegyzőkönyvi bejegyzéséből derül ki, amely szerint a tiszttartó Gyorlás Ferenc fellebbezését nem fogadta el, mert kifutott az erre adott időből.

20 A fellebbezés menetében a következő évtizedben változás állott be. Az általunk már idézett Debrecen monográfia nem adja meg pontosan János Zsigmond erdélyi fejedelem uraságának kezdetét a város fölött, és úgy véli, 1618-ig, Török István haláláig a város a család kezén maradt.

21 Ellentmondanak e vélekedésnek az 1564. április 25-vel újra induló jegyzőkönyvek adatai, amelyek már május 2-án az erdélyi fejedelemhez küldött fellebbezésről szólnak.

22 1593-ig a helyzet nem változott, őfelsége széke, kirá15 DVMJ 1565-1566. 97/7., 111/2., 111/3. sz. 16 DVMJ 1568-1569. 246/5. sz. 17 Uo. 18 HERPAY 1916. 253., 255. sz. 19 Uo. 295. sz. 20 DVMJ 1548-1549. 105/58. 1552-1554. 483/11., 484/1., 488/2. 495/8., 496/2., 511/1. 1555-1556. 619/2., 645/2. 1556-1557. 707/1. sz. 21 DEBRECEN története 1. 134-137. sz. 22 DVMJ 1564-1565. 3/4. sz.