Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

tében és a gyakorlatban a kor embere a földesúr-jobbágy viszony számos változata közepette eljutott a jobbágy számára adott személyes szabadság határáig, és benne a földesúr nem egy esetben a jobbágyot tulajdonos társának tekintette. Talán innen nézve érthető, hogy egyes mezővárosok parasztpolgárai milyen közel álltak a valódi városok polgárainak jogállásához, nem szólva arról, hogy e városok vidékükön központi hely szerepkört tölthettek be, és centrumai lehettek egy-egy piackörzetnek, sőt annál nagyobb szerepkörre is érdemesíttettek. Az Alföldről ez utóbbira Debrecen és Várad példáját említjük. A földesúr és jobbágy között létrejött osztott tulajdon szemlélete elősegítette, hogy talaján addig nem látott, sajátos jogi helyzetben élő város szülessen. Mivel a feudális világban a jog szemben a városi joggal az úr személyhez kötődött, a megszerzett kiváltságok egy új birtokos fellépésével — bár őt is korlátozta intézkedéseiben a szokásjog ereje — könnyen csorbulhattak akár az esetleg meglévő kiváltságlevél ellenére is, amint erre példát látunk majd. Éppen a jog személyhez kötöttsége miatt mutatnak olyan széles skálát a mezővárosok a gazdasági helyzet mellett jogéletük tekintetében. Bár éppen Kubinyi András állapította meg, hogy a gazdasági és jogi helyzet a földesúri városokban erőteljes hasonlóságot, egymásnak megfelelést mutat.

70 A földesúri várost, bár azonos tulajdoni, hatalmi és közhatalmi viszonyok között született, mint a falu, több jellemző sajátossága különbözteti meg településtársától. A földesúri várost (mezővárost vagy oppidumot) gazdasági szükségszerűség teremtette, és a földesúr gazdasági érdeke hívta életre. A földesúr az uradalmán, birtokán belül, sokszor annak központjában egy a valódi városhoz hasonló telepet kívánt létrehozni, azaz kereskedelmi és kézműves központot hívott életre, amelynek feladatául városi szerepet szánt. A valódi városok mintájára önkormányzatot, de nem teljeset biztosított városa lakóközösségének, nem egy helyen a bíró választásába sem szólt bele, sőt a plébános választást is átengedte subpatronatus formájában. A parasztpolgárok tanácscsal és a városi ügyeket intéző hivatallal rendelkeztek, belügyeiket önállóan intézték. Az úr igyekezett őket megvédeni a várnagyok és egyéb uradalmi tisztségviselők zaklatásaitól. Adójukat, bár nem mindenütt, a civitasokhoz hasonlóan közösen fizették, az egyes háztartásokra eső részt maguk határozták meg, vetették ki, és gyűjtötték be. A határhasználatban ugyancsak közösen egyezkedtek a földesúrral vagy képviselőjével. A földesúr legtöbb esetben taxa ellenében engedélyezte a lakosok közötti birtokforgalmat és az örökösödést, a városába többnyire a szabad beköltözés lehetőségét biztosította, ám mindvégig és minden ügyben fenntartotta beleszólási sőt rendelkezési jogát. A mezővárosok az úrtól általában megkapták a hetipiac és az éves vásárok rendezésének jogát az itt szedett helypénz, bírságpénzek összegével és az esetleges más járandósággal együtt. Sok helyen elnyerték az ún. kisebb regálékból (kocsmáitatás, mészárszék) származó jövedelmeket is. Az úr a városi bírónak és az esküdteknek, a város tanácsának leadta a törvénykezés jogát, ám fellebbezési fórumként úriszékét vagy saját magát jelölte meg. Városában nemcsak parasztpolgárok, hanem nemesek is laktak, akik többnyire saját fundussal rendelkeztek. Közülük többen földesúri szolgálatban álltak, ha az illető mezőváros uradalmi központ volt. Rájuk a szolgálati jog (Dienstrecht) KUBINYI 2000. 16.