Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

korban eme névvel. Mindenesetre amikor az utcaneveket lejegyezték (Makó 1578, Simánd: 1579, Szeged: 1522-1582), az utcákban magyarok laktak. Hogy pontosan milyen népességet takart az utcanév, azok eltávoztak-e, vagy beolvadtak a helyi lakosságba, arról nincs információnk. Szegedről ismeretes annyi, hogy Tót Márton lakott az illető utcában. Ez azonban nem lehetett az elnevezésnek indító oka, mert számos utcában találhatunk Tót nevű családot. További nyitott kérdés az is: vajon miért maradt fenn az utcanév, miután az illető nép, amelytől vette a nevét, eltűnt. 3. A magyar középkorban, mióta a források alapján nyomon kísérhető, majd minden évszázadban jelentős bevándorlás következett be az ország területére. Eme folyamat a 13. és 15-16. században az Alföldet is nagymértékben érintette. Az etnikai mozgást mindkét korszakban idegen hódítók megjelenése váltotta ki. Az új népek nemcsak az üres helyekre telepedtek le, megjelentek a terület városaiban is. Mivel a számos népelem közül a jászok és kunok valamint a déli szlávok jelenléte mutatható ki a városokban, írásunkban csak velük foglalkoztunk. Nem tértünk ki a Brankovicsok birtoklása idején Világos várába és Corvin János földesúrsága alatt Gyulára érkező szlávokra és szláv származású tisztségviselőkre.

54 Nem ejtettünk szót a románságról, amely nép folyamatos északra nyomulása során a 16. században tömegeivel még nem érte el az Alföldet, ahol néhány helyen csak apró szórványai mutathatók ki.

55 A várostörténeti szakirodalomban már közhelynek számít a városok népességfogyasztó szerepe, ezzel szemben az idegen etnikum közé került délvidéki városokban inkább megmaradt a magyar lakosság, mint a községekben. Talán a környező kis falvakból a városba menekültek, és ott meghúzódtak, és reménykedve várták a hatalmi váltást, amiről a 15 éves háború idejéig nem mondott le a magyar lakosság. A népesség mozgása a 16. század második felében nemcsak a hadjárások idején, hanem a békésebb szakaszokban is igen aktív lehetett, amint ez a defterek híranyagából kitűnik. Az Alföldön élt jász és kun népnek hosszabb és békésebb idő állt rendelkezésére a magyar társadalomba való integrálódáshoz. Segítette ezt a köztük elindult társadalmi és gazdasági folyamaton kívül katolikus hitre térésük, amely az itt lakókkal hasonló mentalitásuk kifejlődéséhez nagyban hozzájárult. Egy részük városba költözése pedig teljes asszimilációjukat gyorsította. Úgy gondoljuk, hogy ha a török időkben mint önálló nemzetiség meg is szűnt a kunság, a nép nem tűnt el nyomtalanul, a megmaradottak beolvadtak a környező mezővárosok lakosságába, hiszen ez a folyamat adataink szerint a 15. századtól egyre inkább előre haladt. Hasonló folyamat játszódhatott le a jóval kisebb számú jász nép esetében is, akiket egyébként számukban jóval kevésbé csonkítottak meg a török hadjáratok és következményeik. A déli szlávok, elsősorban a szerbek helyzete egészen másként alakult. A 16. század első harmadáig mint menekülők érkeztek az országba, ám asszimilációjukhoz kevés idő állt rendelkezésükre. Egyébként is nehezítette, sőt akadályozta e folyamatot a keleti egyházhoz tartozásuk, amely nemcsak rítusban különbözött a nyugatitól, hanem más gondolkodásmódot, szokásokat és életérzést közvetített számukra. A keleti egyházak ugyanis nem mentek át a skolasztika értelmet és észt csiszoló korszakán, a 54 BLAZOVICH 1997. 118-120. 55 KOVÁCH 1995. 33-35.