Blazovich László: Városok az Alföldön a 14-16. században - Dél-Alföldi évszázadok 17. (Szeged, 2002)

A Duna-Tisza közén a déli szláv népesség észak felé vándorlása később indult meg, és jobban nyomon lehet követni a forrásokból. E népmozgás olyan nagy és a középkori magyar államra olyan végzetes hatású események nyomán következett be, mint Nándorfehérvár eleste 1521-ben és a mohácsi csatavesztés 1526-ban. Addig Bács, Bodrog és Csongrád vármegyék lakossága magyar volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint azon 1525-ben keletkezett oklevél, amelyben Lekcsei Sulyok Mihály és Balázs valamint Kiskeszi Ferenc és Ladnicai Czirko György panaszára II. Lajos király a boszniai káptalannak megparancsolja, hogy idézze meg Enyingi Török Miklóst, Bálintot és társaikat azon hatalmaskodás miatt, amelyet a felperesek Szabadka nevű kastélya ellen tettek.

33 Török Bálinték ugyanis 1525-ben az oklevélben felsorolt 1417 jobbággyal megostromolták és elfoglalták a szabadkai kastélyt, és 1500 forint értékű ott lelt ingósággal együtt hatalmukban tartották. Az említett oklevél azért érdekes számunkra, mert a névsorban csupa magyar név található, elenyészően kevés a szlávos hangzású, jóllehet Bács megye déli részéből, többek között Futakról és Temeriből is toboroztak jobbágyokat a seregbe. Ugyanezt bizonyítja a bács-kalocsai püspökségnek 1522-ben a területről készült tizedjegyzéke.

34 A mohácsi csata után éppen az említett területről vittek magukkal számtalan magyar foglyot a téli szállásukra induló törökök, majd 1529-ben újabb megpróbáltatás érte a táj népességét a Bécs alól visszatérő török részéről. A virágzó falvak és mezővárosok lakói vagy elfutottak, vagy rabságba kerültek. Az elhagyott helyek ugyancsak kényszerből ide érkezett déli szlávokkal, elsősorban szerbekkel (ekkor már gondolnunk kell bunyevácokra is) töltődtek fel az 1520-as évektől az 1570-es évekig terjedő időszakban. Új etnikai- és nyelvhatár alakult ki ebben az időszakban,

35 amely a Tiszától indulva Szeged alatt, a vegyes lakosságú Martonos tájékán húzódott és tartott Szabadka felé.

36 Bár Szabadkának a 16. század közepén esett történetéről keveset mdunk, annyi a korral foglalkozó szerzők munkáiból

37 kihüvelyezhető, hogy a mezőváros magyar népessége részint áldozatul esett a hadjárásoknak, részint sikerült elmenekülnie, és az egykor uradalmi központ szerepét betöltő kastélyt megerősítve a török már az 1540-es évektől, talán 1543-tól náhije székhelyként használta. Az 1570-ben és 1578-ban készült török összeírások alapján a településen a török és déli szláv népesség mellett magyar lakos csak az előbbi esetben (4 család) található, ellenben a környező szállásokon igen. 1570-ben 60 család, 1578-ban 14 család.

38 Feltehetően a vár mellé nem engedtek magyarokat települni, ezért azok a környező szállásokon, tanyaszerű helyeken éltek. 33 ENGEL 1995. 353-364. Az oklevélben szereplő településnevek és a hozzájuk tartozó jobbágylista az alábbiak: Telek (85), Kamarás (48), Pacsér (104), Bajmok (590, Györgye (90), Budakuta (26), Napfény (65), Csantafejér (63), Újváros (121), Hímesegyház (20), Okor (89), Kerekegyház (62), Béla (106), Keresztúr (6), Futak (136), Iregd (35), Betér (25), Temeri (18), Martályos (26), Szentandrás (32), Kisbajcs (32) Orbász (66), Vásároskürt (73), Szentpéter (5), Szentiván (10). 34 SZABÓI. 1963. Passim. 35 BAJA 1989. 146., 159., 173. A vonatkozó részeket Szegfű László és Vass Előd írta. 36 CSMÉ I. 160-161. 37 IVÁNYI 1.1886-1892.1. 56-70. MAGYAR 1996. 67-70. VASS KÉZIRAT Vass Előd szívességéből. 38 Uo.