Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
HÁM JÁNOS EMLÉKIRATA (1850)
volna, és minden nap, leginkább a szentmisében kértem Istent, hogy tegye vagy engedje azt történni velem, ami az ő akaratával megegyezik. Július 14-én reggel 9 órakor ismét meglátogatott Maschutar apát, miniszteri tanácsos és közölte, hogy a minisztérium az esztergomi érsekséget üresedésben levőnek nyilvánította és hogy tőlem, a nép előtti becsületem megóvása végett haladéktalanul írásbeli lemondást követel, amelyért 10 órakor szolgáját fogja elküldeni. 76 Mikor az 10 órakor megjelent, átadtam neki írásbeli lemondásomat. így hoztak ítéletet letételemre, engem pedig, akit érdem nélkül emeltek fel, érdemtelenül taszítottak le. Noha kérésemre minden félreértés nélkül, világosan értésemre adták, hogy semmiféle hibát nem követtem el, mégis, különféle okokat kerestek és terjesztettek, talán mert nem használtam lemondó nyilatkozatomban megfelelő és a minisztériumnak tetsző szavakat, hogy a minisztérium eljárását igazolják, amiket azonban velem nem közöltek és csak kerülő utakon, elkeserítésemre hozták tudomásomra. Ezek közt volt a) A püspöki kar nevében az én tudtommal Olmützbe küldött folyamodvány, amelyről már eleget szóltam. Talán azt kell még hozzátennem, hogy amint nekem mondták, Fogarasy püspök úr, aki azt Olmützbe vitte, Bécsben most azzal mentegette magát, hogy az én parancsomra vállalta ezt a hálátlan szerepet, holott ellenkezőleg történt, mert éppen azért nyugodtam meg némiképp, hogy a folyamodványt ő fogja elvinni, aki ügyességével és a körülményeknek hiteles feltárásával minden balítéletet és kegyvesztést semmissé tesz, mert nagyon is nyugtalan voltam e felforgató, érzelmeimmel teljesen és legnagyobb mértékben ellentétes dolog miatt, és mert álnokul rávettek arra, hogy őt e célból felkérjem, b) Hogy az országgyűlés helyén készakarva maradtam akkor is, amikor az már letért a törvényes útról, és makacsul visszautasítottam a nagytekintélyű püspök tanácsát, aki azt ajánlotta, hogy Pestről Pozsonyba menjek át. Számomra ez a pesti tartózkodás a legsúlyosabb kereszt és a legnagyobb gyötrelem volt. Szándékom ellenére maradtam ott, mert a körülmények nem engedték, hogy távozzam. Gondolkodni kezdtem azon, hogy ki lehetett az a jó tanácsadó, aki tanácsával ki akart ragadni a veszélyből. Eszembe jutott, hogy 1848. november vége felé őexcellenciája a nagyhírű pécsi püspök feljött Pestre. Felkerestem őt a ferences atyáknál levő lakásán, és baráti bizalommal előadtam neki kétségeimet és nyomorúságos helyzetemet, hogy tudniillik a legnagyobb lelki gyötrelmek és szorongások közepette feleslegesen kell itt tartózkodnom és bár nagyon szeretnék innen elmenni, mégsem tehettem, egyrészt ellenségeim miatt, akik éber szemmel gondosan lesik minden lépésemet, másrészt mivel nincs helyem, ahol meghúzhatnám magam. A szatmári püspökséget, amelyet még magaménak tekinthetek, a kamara már lefoglalta és átvette, az esztergomi érsekséget pedig, bár annak javait már átadták, mivel még nem prekonizáltak, nem tekinthetem és nem is akarom magaménak tekinteni, szerénységem pedig tiltja, hogy akár Esztergomba, akár az esztergomi érsekség más helyére menjek. Nem veszem magamnak a bátorságot, hogy olyat engedjek meg magamnak, ami annak a látszatát kelthetné, hogy idő előtt vágyódom valami76 A minisztertanács 1849. július elején Alexander Bach ideiglenes belügyminiszter előterjesztése alapján tárgyalta a magyarországi püspökök ügyét. Hámot mint idős, élete nagy részét visszavonultságban töltő főpapot jellemezte, aki képzettségénél és nyelvi hiányosságainál fogva nem alkalmas a prímási poszt betöltésére. A forradalmi kormánnyal 1848-ban ápolt kapcsolatát azonban jellemének gyengeségéből eredeztette, így szerinte fel kellene szólítani, hogy mondjon le prímási kinevezéséről. ANDICS III. 330-333.
