Zakar Péter: „Egyedül Kossuth szava parancsolt…” Katolikus papok feljegyzései az 1848/49-es szabadságharc eseményeiről - Dél-Alföldi évszázadok 16. (Szeged, 2001)
LUBIK IMRE: EGY HONVÉD PAP RABSÁGA IDEJÉN ÍRT FÖLJEGYZÉSEI A SZABADSÁGHARCBÓL. A 3 8-IK HONVÉD VADÁSZZÁSZLÓ ALJ VISZONTAGSÁGAI 1849-BEN
Hopp! Nem jutott eszibe a többi csak másnap reggel a kis misén: Quid-quid latebit. Vino patebit! 107 (Ez az a!) De a fránya oláh nem méltányolta volna a Tubolyi Viktor verseit sem! A honvéd azt mondta: „Sajnálom, hogy meg kell halni, mert se nem loptam, se nem öltem, de ha Isten akarja, legyen!" Mire bekötvén szemeit, arcra esett, s nem volt többé. A temetés folyt mindennap, mert az ágyúzás folytonosan működött. Négyszögű nagy gödör fogadta be udvariasan halottainkat, beszélvén azok fölött minden exordium 108 nélkül a derék regimentspáter. 109 Eközben Rukavina tábornok, 110 akit számos ütegei miatt bátran ágyúkirálynak nevezhettünk, hatalmasan kezdé Józsefvárosra repíteni a fekete madarakat, s így többször felgyújtá azt kényelmesen, bár ennek mi gyorsan elejét vettük. Ily sűrű, órákig tartó tüzelések után egy alkalommal kijött Asztalos őrnagy 111 a főhadi táborból, mely a temesvári erdőknél pompázott és kis faházakból állt; a tábornoké egy dísztorony nyal ellátva, ez előtt kiszögezve hat ágyú; főbb tisztjeink itt tanácskoztak, miképp kellene a várat bevenni, de a határozat mindig az lett, hogy majd a jövő gyűlésben végzik el. Mondom, innen kijött Asztalos megnézni a sáncok buzgó lakosait. Volt a táborban egy leánytüzér, névre Földvári Juli, mert hiába, a grisettek nagy számmal mutatkoztak, hol sok pénz volt forgásban, de nem értve a mi kéthuszasos erszényünket. Hej! Bíz a főtábor erdejében a gyönyörű Genovévák ideje virradott fel; az sem különös, hogy e 15-16 éves nő időre-órára, mikor úgy tetszett, meg-megjelenő tűzmester volt. A vár ostroma csupa gyönyörűség lőn, a golyókat még a süteményeket áruló nők sem vették fel egyhamar, s éppen úgy nézték, mint az esőt, elsiettek előle akkor, ha már kiállani éppen nem lehetett. Szilágyi azt mondja, hogy Temesvár mulatságos, vidám cernírozását csupán a Zaragoza ostromához hasonlíthatni. Juli hat bombája sáncunkban feküdt; gyönyörű kék szem, fehér arc, szőke, arany haj díszítették a kis tüzes mestert, akarom mondani tűzmestert; férfi ruhájában csak oly remekül vezényelt csengő hangjával, mint bármelyik lövész, lévén neki zöld kis gunyhója a sáncban, s lévén ő Asztalos őrnagy kedvenc ölcicuskája. Az őrnagy föllépett a sáncra, hanem rögtön füst lobbant fel a távolban, mire alá is ugrott, míg a kis Juli mosolyogva nézte a sánctetőről. „Nem ide lőnek őrnagy úr!" — kiáltá a szép amazon. Nemsokára tovasétáltak el a sáncok utcáin, ekkor csakugyan eszembe jutott, hogy már itt engem a sors nem választott Jónás prófétának. Vidám hadi életünk folytában emlékszem, hogy a főtábori erdőkben igen szép őzre találván, néhányan rálőttünk, s azt Ferenczy századosnak vittük, ki ezért borravalókat osztatott, s az őz agancsait késnyélnek tevé el. Neki külön szép gunyhója volt, s Bármi, amit elrejtesz, azt a bor felfedi, (lat.) bevezetés (lat.) ezredlelkész (ném.) Georg Rukavina cs. kir. altábornagy, Temesvár parancsnoka. Asztalos Sándor (1821-1857) honvéd alezredes. BONA 1987. 95.
