Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
VÁROSOK, MEZŐVÁROSOK ÉS KÖZPONTI HELYEK AZ ALFÖLDÖN ÉS AZ ALFÖLD SZÉLÉN
la 27, Munkács 21 pontos, az északkeleti régióhoz tartozó Miskolc pedig 22 pontos. 137 A székely városok központi helyei nincsenek összegyűjtve, de az sem biztos, hogy tényleg rendelkeztek-e a szabad mezőváros kiváltsággal, és nem csak perrel akarták megszerezni. Belényes, amely e szerint tipikus possessio-oppidum lenne alacsony pontszámával, tehát kilóg a sorból. Ha azonban arra gondolunk, hogy földesura épp a kiváltsággal akarta felemelni (és ez által jövedelmét onnan emelni), akkor ezt talán nem kell figyelembe venni. Ez esetben viszont feltűnő, hogy a többi három „szabad mezőváros" mind 20 ponttal magasabb centralitással rendelkezett. Sajnos, adataink annyira hiányosak, hogy ebből nem vonhatunk le következtetéseket. Jelenleg — miként fenn említettem — a középkori Magyarország szűken vett területének (Erdély és Szlavónia nélkül) — beleértve a még nem közölt Kelet-Dunántúlt — hét tizedére áll rendelkezésemre a központi helyek hálózata. Ennek alapján már megválaszolható az a kérdés, hogy hol húzódik a városias és a falusias települések határa — legalábbis Magyarországon. Itt felmerül a kérdés, hogy mit értünk város alatt a középkorban. A kérdést könyvtárnyi irodalom akarta megválaszolni, és egyik válasz sem kielégítő, mi sem törekszünk rá. Néhány meghatározásra azonban ki kell térnünk. Kiindulhatunk egy állítólag a néhai kiváló várostörténész, Erich Keyser egy 1951-ben beszélgetés alatt tett megjegyzésére: „Város az, amely magát annak nevezi." Az ezt a definíciót idéző Carl Haase ezt úgy módosítja; „Város az, ami hivatalos nyelvhasználatban városként van említve." 138 Amennyiben a Keyser-féle definíciót fogadnánk el, akkor számos mezővárosunkat városnak kellene tartanunk, mert saját okleveleikben gyakran „civitas"-nak nevezik magukat. Teljességre való törekvés nélkül régiónkból említhetjük pl. Debrecent (1449) 139 , Máramarosszigetet (1461) 140 , (Karán)Sebest (1474, ekkor még általában oppidumként fordul elő) 141 , vagy Szatmárt (1453) 142 . Szándékosan későbbi adatokat idéztem, amikor a korábbi „ civitates "-t már felváltották az „oppida". Ha Haase módosított defim'cióját vesszük figyelembe, akkor az említett „városok" oppidumok, azaz mezővárosok. De biztos-e, hogy a latinul „oppidumnak", német oklevelekben — délnémet-osztrák hatásra — „Markt"-nak nevezett települések nem városok, vagy legalábbis egy részük nem város-e? Az ma már vitán felüli, hogy a „mezőváros" szóban a „mező" előtagnak semmi köze sincs a mezőgazdasághoz, hanem a kulcsos, vagy kerített város ellentéte, azaz a nem fallal körülvett város. 143 Megjegyzendő, hogy a latin és a magyar terminológia nem fedi magát teljesen. A fallal nem övezett Szegedet pl. rendszeresen civitas-nak nevezték, a királyi szabad városi jogainak 1498-as megerősítése előtt is. A középkori terminológia azonban sohasem következetes. 137 Ld. rá KUBINYI, Központi helyek i. m. 517. 138 HAASE i. m. 70. 139 Történelmi Tár (1900) 296-298. 140 MIHÁLYI JÁNOS: Máramarosi diplomák. Máramarossziget 1900. 434-435. 141 PESTY FRIGYES: A szörényi bánság és Szörény vármegye története III. (Oklevéltár I.) Bp. 1878. 85-86. 142 Dl. 24 958. 143 SZAKÁLY i. m. 13.
