Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
III. ÖSSZEFOGLALÁS
III. ÖSSZEFOGLALÁS Két alföldi középkori várostípust vizsgáltunk. Az első — püspöki és királyi városok — visszamegy a magyar államalapítás korába, tiszteletreméltó múlttal rendelkezik, míg a második városias fejlődésének a kezdete közel három évszázaddal későbbre tehető, sőt egy esetben (Ráckeve) jó négyszáz évvel Eger, vagy Vác alapítása után települ csak meg a város. Látszólag igen nagy különbség van a két típus közt. Az első között szabad királyi várost is találunk, a püspöki székhelyek pedig — noha lakosságuk jogilag éppúgy jobbágy, mint a második csoporté — feltétlenül a városiasabbak az utóbbiaknál. Mégis, mindkettőnél ugyanazt találtuk: egyaránt a XV-XVI. századra tehető jelentősebb felvirágzásuk, az előbbi csoportban akkor egyesülnek a különálló településmagok, gazdasági és (Szeged esetében) társadalmi súlyuk is akkor nő meg. Még döntőbb az, hogy az előző típus esetén a fejlődés stagnálásáról, ha nem megszakadásáról beszélhetünk a XIII-XIV. században. A településtörténeti kép alapján tehát azt mondhatjuk, hogy az Alföld és környéke városias fejlődése megakadt valamikor a XIII. század folyamán, majd a középkor végén újabb városias hullámról beszélhetünk. Itt nyilván mind a mongol betörés, és az azt követő kun betelepítés, mind a Bizánc 1204-es elfoglalása után megváltozott kereskedelmi szituáció szerepet játszhatott a stagnálásban, az állattenyésztés és kereskedelem, valamint a borkereskedelem növekedése az újabb városias fejlődésre hathatott. Egyet azonban meg kell jegyeznünk. Az Alföldön és az Alföld szélén nagyszámú mezővárost találunk a középkor végén, ezeknek azonban csak kis részének színvonala érte el a tárgyalt városokét. Ezt a történeti adatok alapján is feltételezni tudjuk. Ha pl. a középkor végén Gyula lakosságát 1250-re becsülik, és ahol 22 iparág mutatható ki, az nyilvánvalóan jelentősebb hely volt Jánk mezővárosénál, amelynek 410 lakosa és három iparága, vagy Apátinál, amelynek 100 lakosa és ugyancsak három iparága volt. 390 A mezővárosok régészeti kutatásának elmaradottsága itt is érezteti hatását: nem tudjuk a városiasabb településeket a többi mezővárosból kiszűrni. Okleveles forrásanyag is kevés van. Mégis, van valami lehetőségünk, bár nem teljes értékű módon, amit ehhez felhasználhatunk. Ez egyben más szempontból is érdekes adatokat nyújthat nekünk. Művészettörténet-írásunk felfigyelt arra a tényre, hogy a középkorvégi mezővárosainknál régebbi templomaik kibővítése mutatható ki, ami nyilvánvalóan kapcsolatban van a település gazdasági és népesség növekedésével. 391 Ezt pontosan ki lehet mutatni az általunk tárgyalt városok esetében Szegeden, Miskolcon, Gyöngyösön, és lényegében — bár a földesúr építette —-, ide számíthatjuk az új nyírbátori Szt. György plébániatemplomot is. Hozzájuk járulnak a koldulórendi kolostorok is. Az említett építkezések zöme a XV. század végére tehető, bár olykor (Szegeden és Miskolcon) korábbi átépítések is kimutathatók. Feltűnő, hogy az ismertetett városok templomainál ha390 BÁCSKAI, 1965. 28., 34. 391 ENTZ GÉZA: Középkori egyházi emlékek régészeti kutatása. In: RégFüz Ser. II. 14. 1971. 64-66. ENTZ GÉZA: Gótikus építészetünk településalakító szerepe. In: Építés-Építészettudomány II. 1979. 20-21.
