Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)

VÁROSOK, MEZŐVÁROSOK ÉS KÖZPONTI HELYEK AZ ALFÖLDÖN ÉS AZ ALFÖLD SZÉLÉN

elő.) A királyi földesúri városok is ide tartoznak. 5. A királyi szabad („igazi") városok közül a személynöki, erdélyi szász és bányavárosok. 6. A „hét" (valóban nyolc) szabad királyi, azaz tárnoki város. Ha valamennyi centralitási tényezőt figyelembe vennénk igen jelentős számú központi helyet kapnánk. Akadtak pl. birtokközpontok, amelyek sohasem lettek oppidumok, és piacot sem tartottak ott. Van olyan megyeszékhely is, ha nem is sok, amelyre ugyanez áll. Számos kisebb monostor mellett sem alakult mezőváros, vagy piac. Koldulórendi kolostor, vagy ispotály esetében azonban ez a negatív megjegyzés csak kivételképp áll fenn. Az egyetemre járó, vagy a céh kategóriába pedig kizárólag mezővárosok (vagy „igazi" városok) tartoznak, és legfeljebb egy-két vásártartó hely. Ezért csak azokat a központi helyeket vettem figyelembe, amelyeket legalább egyszer mezővárosnak neveztek, vagy ahol piacokat, sokadalmakat tartottak, tehát egy terület gazdasági központjai voltak. Megjegyzem, hogy a többi kategória figyelembe vétele esetén maximálisan öt pontos központi helyeket kaptam volna, ahogy azt több kontrolvizsgálatom bizonyítja. Az pedig a IX. és a X. kategóriába tartozó központi helyeknél is nyilvánvaló, hogy az öt centralitási pontnál kevesebbel rendelkezők teljesen jelentéktelenek, többségében piactartó falvak, vagy csak csupán egyszer, lehet, hogy véletlenül oppidumnak nevezett helységek tartoznak ide. Mindez lehetővé tette, hogy a centralitási pontok alapján kategorizáljam a központi helyeket. Mivel népességi adatok csak nagyon kevés esetben maradtak fenn, arra nem volt lehetőség, hogy a külföldön gyakori lélekszám adat szerinti osztályozást alkalmazzam.

35 Átvettem azonban — legalább is részben — egy XVI. század eleji lengyel osztályozást. E szerint Lengyelországban a városok négy csoportba oszlottak: 1. fő városok (civitates principales, ami nem a magyarul egy szóba írt fővárosokat jelenti). 2. másodrendű városok és mezővárosok (civitates et oppida secundi ordinis). 3. évi és hetivásárt tartó oppidumok. 4. piaccal nem rendelkező oppidumok.

36 Ez az adat azért is fontos, mert e szerint Lengyelországban a mezővárosokat a városok közé sorolták, de nem minden mezőváros rendelkezett vásártartási joggal. Mint látni fogjuk, Magyarországon sem. így a pontszámok alapján Magyarországon hét csoportra oszthatók a centrális helyek. Ezek a következők: 1. Elsőrendű (főbb) városok, ide sorolom a központi helyeket, amelyeknek legalább 41. centralitási pontja volt. 2. Másodrendű városok, 31-40. pont között. 3. Kisebb városok, valamint a jelentős városfunkciót betöltő mezővárosok, pontszámuk 21-30. 4. Közepes városfunkciót ellátó mezővárosok, 16-20. pont között. 5. Részleges városfunkciójú mezővárosok, pontszámuk 11-15. pont közötti. 6. Átlagos mezővárosok és mezőváros jellegű falvak, 6-10 pont között. 7. Jelentéktelen mezővárosok és központi funkciót ellátó falvak, pontszámuk 1-5. 33 HEKTOR AMMAN: Wie gross war die mittelalterliche Stadt? In: Die Stadt des Mittelalters I. Bd. Begriff, Entstehung und Ausbreitung, hsgg. v. Carl Haase. (Wege der Forschung CCXLIII.) Darmstadt 1969. 408-415. - HEINZ STOOB: Die Stadt, Gestalt und Wandel bis zum industriellen Zeitalter. KölnWien 1979. 159-160. — EBERHARD ISENMANN: Die deutsche Stadt im Spátmittelalter. Stadtgestalt, Recht, Stadtregiment, Kirche, Gesellschaft, Wirtschaft. Stuttgart 1988. 31. — A népességre alább — néhány példával — visszatérek. 36 MARIA BOGUCKA - HENRYK SAMSONOWICZ: Dzieje miast i mieszczanstwa w Polsce przedrozbiorowej. Wroclaw-Warszawa-Gdarisk-Lódz 1986. 106.