Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)
VÁROSOK, MEZŐVÁROSOK ÉS KÖZPONTI HELYEK AZ ALFÖLDÖN ÉS AZ ALFÖLD SZÉLÉN
ját koncepcióm. Aki a centralitás-kérdés bővebb irodalmára kíváncsi, olvassa el az említett három tanulmányomat. A szövegből azonban a nyájas olvasó észrevehette, hogy engem kezdettől az Alföld problémája érdekelt, centralitási rendszeremet mégsem ezen a tájon mutattam be. Ennek nagyon egyszerű gyakorlati oka volt. Véleményem szerint az egyik legfontosabb centralitási kategória az úthálózati csomópont. A Dunántúllal könnyű helyzetem volt, hiszen Glaser Lajos már 1929-ben összeállította a Dunántúl középkori úthálózatát. 33 Északkelet-Magyarország esetében — a kicsiny Torna megye kivételével — legalább az Árpád-kori úthálózat megállapítható Györffy történeti földrajzából, az Alföldön azonban fontos megyék még hiányoznak Györffyből. Itt az a szerencse ért, hogy Blazovich László 1998-ban megjelentette az Alföld középkorvégi úthálózatának vázlatát 34 , amely kisebb korrekciókkal már lehetővé tette az Alföld központi hely hálózatának összeállítását. Ezen kívül ennek elkészítésére Blazovich László barátom fel is kért, így két évtized múlva visszatérhettem az Alföld probléma feldolgozásához. Az Alföld tájegység, és ez nem mindig esik össze a középkori megyehatárokkal. Pl. a középkori Heves megyéhez tartozott ugyan a Mátra hegység zöme, de ugyanakkor jelentős alföldi terület, sőt a megye átterjedt a Tiszántúlra is. A középkori Pest megye területének nagy része ugyan az Alföldhöz tartozik, a megye azonban egy hosszú keskeny sávban átnyúlt a Duna jobb partjára is. Ezért a középkori megyehatárokat vettem figyelembe, annál is inkább, mert korábbi tanulmányaim is megyék szerint voltak összeállítva. így a Duna jobb parti Tétény mezőváros, vagy a piactartó Érd falu itt, és nem a Kelet-Dunántúllal foglalkozó tanulmányomban fog megjelenni. Nehézséget okozott Heves, amelyet — mint fenn említettem — az északkelet-magyarországi tanulmányban már feldolgoztam. Mivel az Alföldből nem maradhat ki, a hevesi adatokat itt még egyszer közlöm, egy jelentéktelen javítással. Felvettem két szomszédos területet, noha nem alföldiek, viszont kapcsolatban álltak a többivel. Ezek Máramaros megye, valamint a szörényi bánság Kárpát-medencén belüli része, amely eredetileg Temes megyéhez tartozott, majd Szörényvár 1524. évi eleste után a Kora-Újkorban Szörény megye nevét viselte. A dunántúli Fejér megye solti széke természetesen itt szerepel, mivel a középkor végén — nevét és szék elnevezését megtartva — saját ispánnal rendelkező önálló megyeként viselkedett. A centralitási kategóriákat korábbi tanulmányaimban is ismertettem, ezt kénytelen vagyok itt is megtenni. Lényegében utolsó tanulmányom leírását veszem át. Tíz kategóriát állapítottam meg, amelyeken belül egytől hat pont adható, a maximális pontszám tehát 60 lenne, de ezt egyetlen magyarországi város sem éri el. (A legmagasabb a pontszáma Budának, 54 pont.) A kategóriák a következők. I. Uradalmi központ, főúri rezidencia. 1. középbirtok, ill. egy nagybirtok alsóbb birtokigazgatási központja. 2. Nagybirtok központja. 3. Nagybirtokos rezidenciája. 4. Örökös főispánsággal egybekötött rezidencia. 5. Vajdai, báni központ, királyi, királynéi mellékrezidencia. 6. Királyi székhely. 33 GLASER LAJOS: Dunántúl középkori úthálózata. In: Századok 63 (1929) 138-167., 257-285. 34 BLAZOVICH LÁSZLÓ: AZ Alföld 14-16. századi úthálózatának vázlata. In: Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26 (1998) 51-61.
