Kubinyi András: Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és a Alföld szélén - Dél-Alföldi évszázadok 14. (Szeged, 2000)

4. A korai várostípus

rosmagnál jóval nagyobb terület viseli ugyanezt a nevet, illetve több városmagról beszélhetünk, tehát több település él egymás közelében. Ezek általában valamely templom köré tömörülnek, a települések központja pedig a vár (Eger: piac, Szt. Miklós utca, Olasz utca, Harangozó utca; Vác: a Szt. Péter templom körül feltételezhető első település, a magyar város, a német város; Szeged: Palánk, Felszeged, Alszeged. — A más nevet viselő településeket, pl. Egerben Álmagyar nem említjük itt meg.) A másik jellegzetesség, hogy ezeknek a településeknek összeolvadása a XV. század közepe előtt egyik városban sem történt meg. Érdekes módon jogilag egységes várossá először az a Szeged vált, ahol ezt a földrajzi adottságok a leginkább nehezítik, hiszen csak egy út köti a szigetszerű emelkedéseken épült településsejteket össze. Még a török hódítás előtt lépett az egységesülés útjára Vác is, ahol pedig a magyar és a német város a XIV. század elején még nem épült össze, hiszen a Dunával párhuzamos főútvonal mellett még volt hely a két város között az ágostonrendi kolostor felépítésére. Minden esetre Vác tömörülésére utal a Szt. Péter melletti település felszívódása, és a magyar város plébániatemplomának a városi sáncon kívül rekesztése. A teljes jogi egyesülés ugyan nem következett be, egyes ügyekben a két váci város azonban már közös bíró alatt intézkedik. Az egri települések is a középkor végén tömörülnek, a köztük levő szabad területeket új városrészek (Szabadhely, Újváros) töltik ki, a XVI. század folyamán felépül a városfal is, de jogi egység nem jön létre. Az sem érdektelen, hogy leszámítva a XIII. század közepén, tehát elég későn alapított váci német várost, a XVI. század közepéig egyik várost sem övezte kőfal. Vácott és Szegeden az is kimutatható, hogy a házak többsége falusias jellegű, és csak a középkor végén épülnek a városközpontokban városiasabb házak. (Kőépületek, emeletes házak.) A három közül a legnépesebb, leggazdagabb az a Szeged, ahol először jön létre a város teljes jogi egysége, ami nyilván annak is a következménye, hogy egyedül ez a város volt királyi, majd a XV. század végétől királyi szabad város. De ez a szegedi példa arra is figyelmeztet, hogy a szegedi településeknek eredeti különállása csak másodlagosan következik a földrajzi helyzetből, hiszen ennek Egerben és Vácott alig volt jelentősége, és mégsem egyesültek. (És a földesúr különbözősége sem magyarázná meg a különállást, a püspöknek több egymástól független városrésze volt Egerben.) Ez a sok részből kitevődő városagglomeráció a legkisebb mértékben Vácott mutatható ki, ahol a Szt. Péter templom települése már korán megszűnt, a német város pedig csak a XIII. század második felében keletkezett, úgyhogy a tatárjárás előtti időben csak a vár és suburbiuma, a későbbi magyar város létezett. Az sem érdektelen, hogy míg Egerben és a tágabb egri agglomerációban már a tatárjárás előtt számolhatunk latinus és német hospesekkel, Vácott csak a tatárjárás után, Szegeden pedig gyakorlatilag egyáltalán nem. A hasonlóságok tehát nem az idegen hospes elem hatásának tudhatók be. Eger és Szeged között más hasonlóság is van. Mindkettőnél gyakoriak a keleti rítusban kedvelt patrociniumok (Eger: Demeter, Miklós, valamint a szomszéd Tihaméron Kozma-Damján; Szeged: Demeter, Miklós, György), ami persze csak azért jelent valamint, hiszen a szokásosnál több ilyen titulus van egy helyen. Megjegyzendő, hogy a Miklós-patroci-