Blazovich László (szerk.): A Körös-Tisza-Maros-köz települései a középkorban - Dél-Alföldi évszázadok 9. (Szeged, 1996)

LEXIKON

és nyugati szélén, a Maros mellett állt az Eresztvény erdő, amelynek megszű­nésével a nyugati részen kezdődött a Hód mezeje. A marosi rév alkalmas he­lyen Szentlőrincnél volt. A közeli Vaf­falaka, Szentmargita és Köztelek felől dűlőutak vezettek a településhalmaz felé. Az 1337-es oklevél már általunk idézett része, tudniillik hogy ha a mezőn élők a ládányi erdőben épületfát szerettek volna kitermelni, a makó­falvi, a szentlőrinci és a kisfaludi bírók egyikének engedélyével tehették azt, bizonyítja, hogy a három hely fontos szerepet játszott a Csanád nemzetség számára birtokaik igazgatásában. A pá­pai tizedjegyzékben csak Makófalva papja szerepelt. Ebből arra következtet­hetünk, hogy a településhalmazon egy plébánia lehetett, és a szentlőrinci templom a makófalvi filiájaként műkö­dött. A XV. századból mindössze arról tájékoztatnak az oklevelek, hogy Ma­kófalva továbbra is a Csanád nemzetség birtokai közé tartozott. Ám bármennyi­re is „ráültek" uraik a két falu népére, és azok igazgatását vagy maguk vagy officiálisaik intézték, a két település to­vább fejlődött, gazdaságilag erősödött és jobbágyai gyarapodtak, amint az Szerémi György egy megjegyzéséből kiderül. Leírja, hogy János király 1528-ban, makói tartózkodásakor Po­zsár Bálint jómódú polgár házában szállt meg. Ekkor a várost néhány nap­ra székvárosává tette. Később a város­ban valamiféle kastélyt, illetve erőssé­get is emeltek. A XVI. században a makóiak közül néhányan külföldi egye­temekre is eljutottak. 1495-ben Krak­kóban tanult Makófalvi György Mi­hály, 1516-ban Makófalvi Péter Imre, Bécsben 1519-ben Makói Magyar Kris­tóf, 1534-ben Makói Máté. A mezővá­ros a XVI. század első harmadában tovább emelkedett, lakói között bizo­nyára számos, a Temesközből menekült magyar is volt. Kereskedői az országon kívülre is eljutottak árucikkeikkel és nagy állataikkal. - a Maros-völgyi hadjáratok idején, 1552 nyarán került végleg török kézre. A harcokat a város és lakossága megsínylette. 1561-ben -­n Telegdi István 34, Palatics János 3, Makó László 180 portát bírt. Telegdi Mihály és Miklós jobbágyai Szentlő­rincnél fizettek. A Csapó, Hód (már 1337-ben is szerepelt), Szeghát és Tót utcán (Udvarszeggel) együtt a török összeírok 1567-ben 597, 1579-ben 610 háztartásfőt számláltak, akik magyarok voltak. - lakosságát ebben az időben 5000, óvatosabb becslés szerint 4000 főre tehetjük, s így a nagyobb lélekszá­mú mezővárosok közé tartozott. A XVI. században virágkorát élő város az 1596-os késő tavaszi tatárjárás követ­keztében pusztult el, és 7 évig üresen állt. írod.: Blazovich—Szakály 1993. 145—197., Borovszky II. 348., FNESz. II. 83., Káldy­Nagy 1982. 27-28., Kálmán 1973. 154, 171., Miták 1973., MFM. Ltsz. 3-4/1889., MNM. Itsz. 63/1911., Szakály 1993. 199—271., Tóth 1993. 7—83. (B-H-V) Makra Zaránd m. (1220) A későbbi Apatelek (Mocrea) elődje. A hellyel összefüggésbe hozha­tó régészeti adatok nincsenek. A ­helynevünk szláv eredetű. Ismert a kör­nyező szláv népeknél is, vö. szerb-hor-

Next

/
Oldalképek
Tartalom