Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953

4. Kistáj jellegű központok: Gyöngyös, Gyula, Esztergom, Makó, Orosháza, Szekszárd, Zalaegerszeg, Mohács, Ózd, Sátoraljaújhely, Szentes, Cegléd, Csongrád, Dombóvár, Hajdúszoboszló, Keszthely, Kiskunhalas, Balassagyarmat, Dorog, Hatvan, Nagykőrös, Sárvár, Szentgotthárd, Tokaj, Várpalota, Békés, Hajdúböszörmény, Jászberény, Karcag, Kőszeg, Körmend, Mátészalka, Mezőtúr, Mezőkövesd, Monor, Nagyatád, Sajószentpéter, Sarkad, Siófok, Szarvas, Szerencs, Szigetvár, Tata, Tiszafüred, Törökszentmiklós (45, illetve 19) Ez a 70 tagból álló funkcionális városhálózat a tanulmány készítőinek véleménye szerint nem volt kellően fejlett, nem elégíti ki a magyar társadalom városok iránti igényét, amely az ún. „kistájak" számához igazodva mintegy 120 várost feltételezett volna. Ezek szerint körülbelül 50 új városra lett volna szükség Magyarországon, hogy érvényre juthasson az az alapelv, miszerint „minden tájnak legyen egy megfelelő nagyságú és szerepköreit betölteni képes központja, és fordítva: minden centrumnak legyen egy tája" .23 Ez a bizonyos mértékig az Erdei—Bibó-féle városmegyés javaslat hatását tükröző megállapítás azonban nem volt reális és nem volt következetesen végiggondolt sem. Elsősorban azért, mert Bibóéktól eltérően nem tisztázták, hogy a centrum és az azt övező települések (város és vidéke) kapcsolata milyen tartalmú legyen. Egyenrangú-e, vagy pedig hierarchikus, a vidéket a centrumnak alávető jellegű-e? (Ámbár 1950 ősze nem az az időpont, amikor a politikai realitások közé számított volna a városi és a városkörnyéki társadalom demokratikus együttélésének gondolata.) A tanulmány mindazonáltal az OT és a TERINT felfogásától eltérően nyíltan nem volt kistelepülés-ellenes. Nem tört pálcát a kis lélekszámú falvak sorsa felett, sőt nem sürgette a tanyarendszer azonnali felszámolását sem, holott az 1949-ben megalakított Tanyai Tanács tevékenységében testet öltő hivatalos tanyapolitikának ez volt a fő célkitűzése.24 Ugyanakkor azonban határozottan elvetette a belterületek és a tanyák közötti különleges települési kapcsolatok gondolatát is, mondván: „a centrumokat körülvevő tanyavilág semmivel sem jelent többet a centrumok életében, mint amennyit jelentenek a nem tanyás települési szerkezetben a tájban lévő községek."25 Az 1950—1952 közötti településpolitikai gyakorlat nem követte a fentebb ismertetett, — a megbízásából kidolgozott — általános fejlesztési elveket. Ami a kor fontos és a politikai élet egészét átszövő jellegzetessége volt: a sokszor filozofikus magasságokban megfogalmazott általános elvek, „a politika elméleti megalapozása" és a pragmatikus, helyesebben: prakticista gyakorlat kettőssége. Abban a rövid időszakban, amíg az OT alárendelt szerveként a TERINT egyáltalán működhetett (1952-ben rendeletileg megszüntették),26 településpolitikai gyakorlatában az 1950 23 UMKL TERINT ir. XXVI-A-1. 1. d. Magyarország városhálózata. A Városhálózat-tervezet c. rész * A Tanyai Tanács politikájára ld.: Orbán 1980. 25 UMKL TERINT ir. XXVI-A-1. Magyarország funkcionális városhálózata. A népesség mint centrumképző tényező c. rész. 26 2070/20/1952. M.T. sz. határozat a Területrendezési Intézet megszüntetéséről. — Határozatok Tára 1952. július 2.