Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja
hetők funkcionális értelemben városnak, végeredményben e munka egészének kell válaszolnia, természetesen nem törekedve valamiféle merev és lezárt kategorizálásra. Addig is azonban, mintegy elindulásképpen valami módon meg kell határoznunk a vizsgált települések körét. Ehhez egy formális (és emiatt természetesen fenntartással kezelendő) kritériumot használunk: a népességszámot. A magyar településtudományi szakirodalomban a legáltalánosabban, bár nem kizárólagosan 15 elfogadott határ a 10 ezres népesség,'6 sőt a nemzetközi szakirodalom egyes mértékadónak tekinthető tanulmányaiban is ezt alkalmazzák a többé-kevésbé hasonló fejlettségű országokra. 17 Ezért mi is ezt a gyakorlatot követjük, általában a települések teljes (kül- és belterületi), esetenként csak a belterületi népességére alkalmazva. A vizsgált terület határai nem azonosak az Alföld tág értelemben vett természeti földrajzi határaival. Nyugaton a Dunát tekintjük az alföldi agrárvárosok elterjedése természetes határának. Ezért, eltérően egyes összefoglaló igényű természeti földrajzi monográfiáktól,! 8 a Mezőföldet és a Drávamenti síkságot, illetve településeiket nem vontuk be vizsgálatainkba. A nyugatihoz hasonlóan jól kontúrozottak az Alföld déli, délkeleti és keleti határai is: azonosak az 1920 (majd 1945) utáni országhatárokkal. (Jóllehet azoktól délre és keletre több, történelmileg jellegzetesen alföldi agrárvárosnak tekinthető település fekszik.) Északon és északnyugaton viszont a határok nehezebben meghatározhatók. Könyvünkben a történetírás és a településföldrajz gyakorlatát követve az Alföld északi határát az 1950 utáni megyehatárokhoz igazodva vontuk meg. Ebben elsősorban kutatástechnikai okok, főleg a statisztikai, a levéltári és egyéb források döntően megyei csoportosítása játszottak szerepet. Nem vizsgáljuk tehát az 1950-től érvényes közigazgatási beosztás szerinti Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyék déli, természeti földrajzi és agrártörténeti szempontból alföldinek tekinthető területeit. Ez azonban témánk szempontjából nem okoz jelentősebb problémát,hiszen az Alföld északi peremén csak az 1960-as évek végén jelent meg egy 10 ezer főnél népesebb (1960-tól várossá nyilvánított) település: Tiszaszederkény (1970-től Leninváros, ma Tiszaújváros), amely viszont semmiképpen sem rokona az alföldi agrárvárosoknak. A határ megvonása északnyugaton, Pest megye területén a legproblematikusabb. A megye egésze természetesen semmiképpen sem tekinthető alföldinek. Nem 15 Az 1930-as évek végén pl. Egyed István a 16 ezres népességhatárt tekintette mérvadónak (EGYED 1938. 60. o.). 16 Az előzó jegyzetben hivatkozott, a kor hivatalos tudományosságát reprezentáló gyűjteményes kötetben közzétett írásában Magyary Zoltán a 10 ezres népességhatárt vette alapul (MAGYARY 1938. 47. o.). Magyar város c. könyvében Erdei Ferenc is lényegében ezt a lakosságszámot fogadta el, bár hangsúlyozta a statisztikai városfogalom viszonylagos értékét. Az 1945 utáni korszakkai foglalkozó szakirodalomból elsősorban a Vidéki városaink (BORSOS szerk. 1961.) c. kötet említendő meg mint olyan, amely szintén a 10 ezres népességhatárt tekinti a statisztiakai városfogalom kritériumának (78. o.), azzal a megszorítással, hogy a városi szerepkörök vitathatatlanul a 25 ezres népességhatár fölött figyelhetők meg. Lásd továbbá GYIMESI 1985. 68. o. és TÓTH J. (szerk.) 1980. 167. o. 17 A 20. század derekának, második felének törökországi városfejlődését elemezve szintén ezt a határt alkalmazta: DÖKMECI 1981. 61. o. Mindazonáltal a magyar gazdasági és urbanizációs fejlettségi szintet nem azonosítjuk a törökkel. N MAROSI—SZILÁRD (szerk.) 1967. (főleg 11—12. o.) és MAROSI-SZILÁRD (szerk.) 1969.
