Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

II. A MEGÚJULÁS ESÉLYEI ÉS KORLÁTAI A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁN - 1. Háborús emberveszteség és a háború utáni népességmozgások

színtereken elesett katonák. 3. A harci cselekményeknek áldozatul esett civil lakosság. 4. Hadifogságból vissza nem tért (túlnyomóan ott meghalt) hadifoglyok. 5. 1944-ben külföldre távozott és véglegesen ott maradt lakosság. Az ezekből a forrásokból származó összes veszteség súlyosságára enged következtetni, hogy 1941—1949 között a 10 ezernél népesebb alföldi települések összlakossága — akár az 194l-es, akár 1949-es bázison számolunk — az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben: 4,3, illetve 3,5 %-kal csökkent.4 A háborús áldozatok száma természetesen meghaladta a népesség 1941—1949 közötti fogyásának mértékét, hiszen ebben a nyolc esztendőben a tényleges szaporulat — feltételezve az 1930—1941 közötti növekedési ütem változatlanságáts — körülbelül 60 ezer főre tehető, amit a veszteségeknél szintén számításba kell venni. Azaz 194l-es bázison, 70 településsel számolva a népesség háborús vesztesége 130-135 ezer fő közöttire becsülhető: 73 ezer a tényleges fogyás és 60 ezer az elmaradt tényleges szaporulat. Ez pedig rendkívül súlyos, évszázadok óta nem tapasztaható mértékű népességfogyás volt még akkor is, ha tudjuk: a lakosság számát a nagyobb településekből a kisebbekbe irányuló migráció, valamint a lakosságcsere és kitelepítés városainkban egyaránt negatív demográfiai mérlege is csökkentette. Hogy ez a demográfiai törés döntő mértékben a háború számlájára írható, s nem értelmezhető úgy, mintha a népességnövekedés 1900 óta tapasztalható lelassulása csapott volna át — belső okokból — fogyásba, azt világosan bizonyítja a demográfiai változások településenkénti és a lakosság nemek szerinti összetételének elemzése. A lakosság ugyanis olyan népesebb városokban csökkent a legnagyobb mértékben, amelyek a két világháború között a legdinamikusabban növekvők csoportjába tartoztak: Debrecenben (8,5 ezres népességcsökkenése a legnagyobb volt a vidéki városok között), Szolnokon (lakosságának 15 %-os csökkenését arányában csak néhány nyugat-magyarországi városé haladta meg) és Nyíregyházán.6 E három város a háborútól leginkább sújtott alföldi települések közé tartozott: az ismétlődő bombázások és a földi hadműveletek következtében nem csak anyagi javakban (főleg épületekben) szenvedtek nagy károkat,

7 de hatalmas, az Alföld más városaiban nem tapasztalható méreteket öltött a lakosság elmenekülése is. Egyes források szerint 1944—1945 fordulóján Debrecenben mindössze 25 ezer, Szolnokon, írd és mondd, 3,5 ezer lakos tartózkodott.8 (E három városéhoz hasonló arányban fogyatkozott Békéscsaba népessége is, ám ez legfeljebb részben írható a háború számlájára. Ld.: alább.) A mondottakat támasztja alá a lakosság nemek szerinti összetételé4 1941. évi népszámlálás 2. és 1949. évi népszámlálás 3. (1941-ben 70, 1949-ben 63 település lakossága volt 10 ezer felett.) 5 1930. évi népszámlálás 2. és 1941. évi népszámlálás 2. 6 A városok népességének változására ld.: Magyar városok (1966) 484—485. o. 7 BORSOS (szerk.) (1961) 409. o. A keleti országrészekben és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területén súlyos károk érték az állatállományt is. Hajdúnánáson a szarvasmarha-állomány kétharmada, a lóállomány négyötöde, a sertésállomány öthatoda pusztult el (OROSZ 1973/b.) Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében az állatállomány 60—75 %-a veszett oda és bevetetlen maradt a szántóterület 10 %-a (Pl "A 274. f. 15/77. 1946. decemberi alispáni jel.) A Dél-Alföld városai ehhez képest kisebb károkat szenvedtek. (Lásd pl. Makó polgármesterének 1948. februári jelentését (Pl A 274. f. 15/66.) 8 V. L. 1947. 3. sz. A front elől történt tömeges menekülést részletesen elemzi: SOMLYAI 1985. 17-35. o.