Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között
rajzi (talaj-) adottságok, valamint a terület agrárökonómiai és társadalmi sajátosságai következtében a több évtizede tartó erőteljes tanyásodási folyamat a két világháború között sem gyengült; 1920 és 1930 között például a népesebb települések külterületi lakosainak száma gyorsabban nőtt, mint a belterületi.no Ezzel szemben a kevéssé (15 % alatt) tanyás települések a Duna-Tisza közi homokhátság kivételével az Alföld nagyobb részén megtalálhatók voltak: főleg a Tiszántúlon, emellett a Duna mentén és a Tisza felső folyásánál.m Funkcionális szempontból ez utóbbiak távolról sem álltak egymással rokonságban; egy részük — mint látni fogjuk — város volt, de nem agrárjellegű város, más részük, főként a tiszántúliak viszont erősen mezőgazdasági jellegű volt, ám nem látott el városi szerepköröket. Az 1930-as évek elején a belterületek együttesen 1 milliós lakossága foglalkozási szempontból jóval kevésbé volt mezőgazdasági jellegű, mint az összlakosság. Mindazonáltal hamis nyomra tévednénk, ha feltételeznénk, hogy a 10 ezernél népesebb alföldi településeknek csak külterületeik kölcsönöztek mezőgazdasági jelleget. Egyik leglényegesebb vonásuk ugyanis az volt, hogy belterületeiken is magas arányban élt az agrárnépesség: 1930-ban a 65 tízezernél népesebb település belterületi lakosainak közel kétötöde,172 azaz — a másik két foglalkozási főcsoporttal összehasonlítva — relatív többsége a mezőgazdaságból élt. És csak ha tovább szűkítjük a kört, s csupán a 10 ezernél népesebb belterületeket vesszük figyelembe, akkor szorul (az „ipari-forgalmi" népesség mögé) második helyre a belterületi agrárnépesség aránya.' ? 3 A kapitalizmus-kori városfejlődés mérlegének megvonását nem zárhatjuk anélkül, hogy ne próbálnánk választ adni a kérdésre: vajon e korszak végén minden 10 ezernél népesebb alföldi település agrárvárosnak tekinthető-e, avagy sem? A kérdés feltételét két irányból jövő kétkedés indokolja: egyrészt, hogy minden alföldi város agrárjellegű volt-e, másrészt, hogy minden 10 ezernél nagyobb összlakosságú település ellátott-e városi szerepköröket? Ha az agrárváros-jelenségnek a bevezetőben összefoglalt jellemzőiből indulunk ki, akkor azt találjuk, hogy az 1930-as—1940-es évek fordulóján hat olyan város feküdt az Alföldön, amelyeknek városi szerepkörei nem, agrár jellege viszont annál inkább kétségbe vonható. Közülük mindenekelőtt Szegedet és Debrecent kell megemlítenünk. Mindkét alföldi nagyváros belterületi népességének olyan volt a foglalkozási szerkezete (a mezőgazdasági keresők aránya tizedrész alatt, az egyéb foglalkozásúaké kétötöd felett), amely nem agrár-, hanem funkcionálisan sokolda170 THIRRING L. 1932. 1044. sköv. o. 171 Két alföldi kisváros, Kalocsa és Kisvárda lényegében nem voltak tanyás városok, mert a külterületi lakosságuk aránya mindössze 4,7, illetve 5,9 % volt 1930-ban. Nagyon kevéssé voltak tanyásak az alábbi települések is: Berettyóújfalu (8,3 %), Baja (9,2 %) és Szarvas (9,6 %); kevéssé tanyás település volt: Nyírbátor (11,8 %), Szolnok (12,2 %), Tótkomlós (12,9 %), Balmazújváros (13,8%) és Vésztő (14,2 %). 172 Egész pontosan a belterületi lakosok 38,8 %-a élt a mezőgazdaságból, míg ugyanennek a 65 településnek az összes keresőjéből 53,4 % volt mezőgazdasági. — 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. 173 1930-ban a 39 tízezer lakosnál népesebb belterületen a keresők kereken harmada volt mezőgazdasági. — 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o.
