Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 2. Az alföldi agrárvárosok a két világháború között

ként jellemezte.) 160 A becslés különösen e második esetben tűnik alacsonynak, hi­szen 1930-ban az Alföld 65 tízezer lakosnál népesebb településének külterületi ag­rárnépességéből 42 % tartozott az agrárproletárok közé! (16 %-uk volt cseléd, 26 %-uk mezőgazdasági munkás.)i6i Ha az agrárproletárok egy kisebb részének valami módon ki is alakult rend­szeres városi kapcsolata, azt minden bizonnyal ellensúlyozta, vagy meghaladta azoknak a néhány hold földdel rendelkező, távoli határrészen emelt tanyában élő szegényparasztoknak a száma, akik belterületi házzal nem rendelkeztek. Különösen, ha más településből (és nem a belterületről) odatelepült családokról volt szó. Utób­biak még akkor is említést érdemelnek, ha tudjuk: az alföldi városokban általában kisebb volt a nem helyben született népesség aránya, mint az ország más városai­ban.'62 Azt, hogy ez a réteg nem rendelkezett belterületi házzal, természetesen Er­dei is látta, ám úgy vélte, hogy maga a tanya mint település mégsem önálló, mert a benne élők városi identitása és a belterületi piaccal való szoros kapcsolata következ­tében a városhoz mint egészhez, éppen úgy hozzátartozik, mint az olyan tanya, amely szervezetében egy városi házzal függ össze.'63 Véleményünk szerint viszont esetleges városi identitásuk dacára a 20. század derekán e tanyák nehéz körülmé­nyek között, szegényparaszti sorban élő lakói többségükben inkább a szórványta­nyák népéhez álltak közel, mintsem a kettős, bel- és külterületi életvitelt folytatni képes gazdákhoz. Végül, újabb kutatások azt bizonyították, hogy a bel- és külterü­leti ingatlan egyidejű birtoklása már történelmileg (a 18. század végétől) sem volt olyan mértékben túlsúlyos, mint Erdei Ferenc vélte.'64 A fent mondottak alapján úgy becsüljük, hogy századunk derekán az a tanyai népesség, amely szorosan kötődött a belterülethez, azaz tényleg a város polgárának volt tekinthető, a külterületi lakosságnak kevesebb mint felét, de több mint harma­dát érte el. Településtörténeti szempontból ez egyszersmind azt jelenti, hogy a ta­nyák és a belterületek kapcsolata egyre inkább vonzáskörzet-jellegűvé alakult át, fokozatosan távolodva e kapcsolat eredeti tartalmától. (A gazdagparaszti tanyák mi­att ezek aránya természetesen alacsonyabb, mint amennyire a városi társadalomba nem integrálódott külterületi lakosság hányadát becsültük.) Ezek a tények arra ösztönöznek, hogy a bel- és külterületi népesség korábban elvégzett együttes elemzését kiegészítsük, korrigáljuk néhány, csak a belterületekre vonatkozó adattal. Nem feledve, hogy az így nyert kép sem ábrázolja majd hűen az agrárvárosok társadalmát, hiszen bár arányát Erdei Ferenctől eltérően becsüljük, magunk sem tagadjuk annak a tanyatípusnak a létét, amely nem önálló település, 160 ERDEI 1974/b. 204. o. 161 1930. évi népszámlálás 2. 41—68. és 374—466. o. alapján. 162 MAGYARY 1938. 49. o. (táblázat). 163 ERDEI 1976. 148. és 160. o. 164 SZENTI 1986. 549—550. o. „A vásárhelyi tanyabecsük részletes levéltári vizsgálata azt bi­zonyítja, hogy a vásárhelyi tanyafejlődés minden esetben nem is volt olyan szabályszerű, ahogy Erdei Ferenc azt meghatározta — írja Szenti. Ennek ellenére abban az alapvető kérdésben Erdeinek igaza van, hogy Hódmezővásárhely legjellegzetesebb tanyatípusa az ún. szabályszerű tanya volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom