Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 2. A paraszttársadalom átalakulása
már 1949 előtt is kevéssé voltak agrár jellegűek (Baja, Szolnok), hanem olyan jellegzetes agrárvárosokban is, mint Cegléd, Nagykőrös, a már említett Kiskunfélegyháza, továbbá Orosháza és Jászberény. A 10-25 ezer lakosú települések 1949-ben, 1960-ban és 1970-ben is az alföldi városok legnagyobb csoportját alkották. A mezőgazdasági népesség aránya ezekben is gyors ütemben csökkent ugyan, mégis ez az ütem elmaradt a nagyobb városoké mögött. Emiatt míg 1949-ben a 10 ezernél népesebb települések összes mezőgazdasági népességének csak 46 %-a, addig 1970-ben 55 %-a, mintegy 240 ezer fő élt a 10-25 ezres népességű településekben.'46 Az 1963. évi Helységnévtár adatai alapján újra megvizsgálva az első fejezetben táblázatosan elemzett és pontozott településfunkciókat, egyértelműen arra a megállapításra juthatunk, hogy néhány (korábban egyébként 25 ezernél népesebb) várost leszámítva e kis, mezőgazdasági jellegű települések sem az igazgatás, sem az oktatás és kultúra, sem az egészségügy területén nem tudtak új funkciókra szert tenni, és ezzel egyre messzebb kerültek a legdinamikusabban fejlődő mintegy féltucat várostól.'47 Amikor könyvünk bevezető fejezetében a sajátos alföldi (agrár)város-jelenség jellegzetességeinek összefoglalására tettünk kísérletet, akkor e városok egyik legfontosabb sajátosságaként azt emeltük ki, hogy lakosságuk többsége még a 19. század második és a 20. század első felében is a mezőgazdaságból élt. Mint fentebb láttuk, ez a fontos jellegzetesség az 1940-es évek végét követő másfél-két évtizedben elhalványult. Előbb, már 1960-ra a mezőgazdasági népesség abszolút többsége szűnt meg, majd (a tsz-szervezés befejeződése után is, bár csökkenő intenzitással, de) folytatódó kilépési mobilitás következtében a mezőgazdasági népesség aránya 1970-re az ipari és az egyéb népesség mögött a harmadik helyre szorult. Ez a változás, kiegészülve más fontos jellemvonások gyengülésével (ezekre visszatérünk) az agrárváros-jelleg visszaszorulásához, elhalványodásához vezetett az Alföld területén, noha az ország más régióinak hasonló nagyságú településeihez képest a mezőgazdaság szerepe továbbra is jelentős maradt. Vajon a foglalkozási átrétegződés sok évtizedes folyamatának hirtelen felgyorsulása, felgyorsítása egy olyan funkcionális megújulás társadalmi kifejeződése volt-e, amely képes volt megállítani e települések, s tágabban az alföldi régió országon belüli térvesztését és leküzdeni e települések jó részének belső stagnálását? Másként fogalmazva: az agrárjelleg gyors elhalványulása garantálta-e önmagában e településrendszer korszerűsödését? A tömör, ezért persze szükségképpen leegyszerűsített válasz csak tagadó lehet. A gyors ütemű átrétegződést ugyanis alapvetően a mezőgazdaságban és általában a mezőgazdasági régiókban jelentkező taszító tényezők motiválták, amilyenek a megélhetési nehézségek, a közellátási problémák, s maga az erőszakos tsz-szervezés voltak, és legfeljebb egyes rétegek, például a mezőgazdasági munkanélküliek esetében az ipar vonzó szerepe. Magának a helyi ipartelepítésnek (amely a gyakorlatban 146 1949. évi népszámlálás 8. és az 1970. évi népszámlálás megyei kötetei alapján. 47 Helységnévtar 1963.
