Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)

I. AZ ÖRÖKSÉG: A KAPITALIZMUS KORI VÁROSFEJLŐDÉS MÉRLEGE - 1. Az alföldi agrárváros-jelenség és történelmi útja

legnagyobb, egybefüggő mezőgazdasági árutermelő terület. Az Alföldről nagy tömegű mezőgazdasági termény került elsősorban Budapestre, de nem ritkán a Magyarországon kívüli monarchiái területekre is. A mezőgazdaság gyors fejlődését az Alföld belső változásai is elősegítették. A század második felében lezajlott nagyszabású folyamszabályozási, ármentesítési munkálatok — ezek gondolatát, mint ismeretes, még Széchenyi István vetette felsi — jelentősen növelték a művelhető földterületet. (Más kérdés, hogy a folyamszabályozásnak a csapadék- és az árvízi viszonyokra gyakorolt hatása bizonyos mértékig problematikusnak bizonyult.52) A Duna-Tisza közén gyorsan haladt előre a homokterületek intenzív művelés alá vonása, amit éppen az agrárvárosokhoz (is) kapcsolódó tanyarendszer tett lehetővé, megnyitva az utat az ún. kertkultúrás tanyák" felvirágzása előtt. A szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermelésre alapozott tanyahálózat az intenzív művelés folytán egyes városok határában olyan sűrűvé vált, hogy már átmenetet képezett a zárt települések irányába.54 A megművelt földterület növekedésével párhuzamosan, részint annak okaként változatlanul gyorsan nőtt a népesség is, míg a modern közlekedési (főleg vasút-) hálózat kiépítése az áruszállítás előtt nyitott meg új dimenziókat. A korszerűsödés legszembetűnőbb jeleit a népesebb városok mutatták. Mezőgazdasági árutermelésük gyorsan és sokoldalúan fejlődött; nem szűkült le az egyébként Alföld-szerte vezető szerepet játszó külterjes gabonatermelésre és állattartásra, hanem együtt járt olyan, a feldolgozás vertikumával együtt jellegzetesen „városi termékek"55 termelésének látványos növekedésével, mint a fűszerpaprika, a hagyma és általában a zöldség- és gyümölcsfélék. Városi termékek voltak ezek annyiban, hogy az eleve piacra szánt végtermék előállításához „tanulékony földművelők", „vállalkozó ... kereskedők", és ipari háttérrel rendelkező feldolgozók kellettek, „ami együtt csak városi társadalomban volt lehetséges".56 Ezekben a népesebb alföldi településekben a városi szerepkörök megerősödése már egyáltalán nem csak a mezőgazdaságnak volt köszönhető; a 19. század végén, a 20. század kezdetén kibontakozott a gyáripari termelés is. 1910-ben az 51 tízezer lakos feletti alföldi település közül kilencben dolgozott a keresők több mint negyede az iparban, ebből háromban (Baján, Debrecenben és a kis lélekszámú Kisvárdán) arányuk már meghaladta a mezőgazdasági keresőkét. Az ipari keresők abszolút száma viszont valamennyi alföldi település közül Szegeden volt a legmagasabb (14 ezer) és az alföldi gazdasági sajátosságokat tekintve viszonylag magas számban (3000-5500 kereső között) éltek az iparból Szolnokon, Békéscsabán, Gyulán, Kecskeméten, Nyíregyházán és Hódmezővásárhelyen is.57 Nem kevésbé fontos az a tény sem, 51 Széchenyi István Alföldre vonatkozó terveit részletesen elemzi: KAÁN 1927. 74—98. o. 52 Vö.: FRISNYÁK 1987. 53 FÜR 1981. — A hatalmas szegedi határ benépesedésének történetét kimerítően elemzi: JUHÁSZ 1989. 16—109. o. 54 LETTRICH 1968. 210. o. 55 A kifejezés Erdei Ferencé, amelyet eredetileg a XX. századi agrárvárosi viszonyok jellemzésére használt. Ld.: ERDEI 1971. 113. o. ™ ERDEI 1971. 113. o. 57 Valamennyi adat forrása: 1910. évi népszámlálás 2.