Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
IV. GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM 1948-1963 - 1. A gazdasági alapfunkciók átalakulása: az iparfejlődés problémái
1952-ben 936 dolgozójával a városban csak a harmadik legnagyobb textilipari üzem volt. Mindenesetre a szegedi ipar struktúrájának igen lényeges szerepe volt abban, hogy az egész Alföld gyáriparában továbbra is a textil-, a ruházati és az élelmiszeripar játszott vezető szerepet (az alföldi gyáripari munkások több mint 3/5 részét ugyanis szintén ez a három iparcsoport alkalmazta).23 Az 1940-es évek végi — 1950-es évek eleji nagy bezárási hullámot túlélt élelmiszer- és könnyűipari üzemek azonban nagyon nehéz és folyamatosan romló feltételek mellett működhettek tovább. Az állóalapok, különösen a géppark elavulása, a gyakori nyersanyaghiány, a bürokratikus irányítás, a rossz üzemszervezés, továbbá az alacsony bérek és a szociális létesítmények korszerűtlensége, vagy egyenesen megszüntetése és más okok következtében jelentősen csökkent a termelékenység és romlott az előállított termékek minősége. A korábban termékeinek minőségéről ismertté vált Gyulai Húsipari Vállalatot már 1950-ben az a veszély fenyegette, hogy teljesen kiszorul a holland piacról, mert olyan gyenge minőségű árut szállított.24 (Megjegyezzük, az export lebonyolítását országos hatáskörrel működő budapesti külkereskedelmi cégek, jelen esetben a TERIMPEX végezték, s nem maguk a húsipari vállalatok.) A könnyű- és az élelmiszeripar magas részesedése 1952-ben már nem tekinthető előnyös iparstruktúrának abból a szempontból, hogy a jelentős a városok életére is jótékony hatással levő beruházásokat nem ezek az iparágak vonzották. (Az 1950-es évek derekán a szegediek úgy érezték, hogy politikai diszkrimináció sújtja a várost, amivel szemben 1953 után meg is próbáltak fellépni.25) Szeged és a könnyűipar vezető szerepe egyszersmind azt is jelzi, hogy az 1950-es évek elején, derekán készített nagyszabású debreceni iparfejlesztési tervek (benne gép- és vegyigyárak, nem utolsó sorban hadiüzemek építése) csak részben váltak valóra. Az Országos Városrendezési és Helykijelölő Bizottság 1951—1952 fordulóján 12 új létesítmény, ebből 7 ipari üzem telepítéséről beszélt Debrecen esetében. Az ezekben az üzemekben létesíteni tervezett új munkahelyek száma (7000) még a miskolcit is meghaladta volna.26 Ide, a Tiszántúl központjába kívánták áthelyezni az eredetileg Szegedre tervezett, „P" jelzésű (valószínűleg vegyipari jellegű) hadiüzem beruházását, mivel azt „egyetem mellé, pormentes helyre és honvédelmi szempontból nyugodt országrészen" kellett telepíteni.27 Míg az alföldi gyáripar ágazati összetételében 1930 és 1952 között nem történt lényeges módosulás, addig a gyárak, telephelyek száma és az alkalmazotti létszám tekintetében nagyarányú változások történtek. E 22 év alatt ugyanis a 11-nél több alkalmazottal dolgozó gyárak száma közel megháromszorozódott (41-ről 119re nőtt), az alkalmazottak száma pedig közel megnégyszereződött (alig több mint 10 ezerről 38 ezerre emelkedett).28 Történt ez annak ellenére, hogy e fejlődési 23 Vö.: a 10. sz. táblázat VI., VII. és VIII. oszlopával. 24 DAKA—CSÍPÉS 1987. 343. o. 25 HAJDÚ 1989. 55. o. 26 OT Tük. 341. d. Az Országos Városrendezési és Helykijelölő Bizottság jelentése a helykijelölés terén végzett munkájáról, d. n. (1952 eleje). 11 TERINT XXVI-A-1. 7. d. 28 Az 1930. évi adatok elemzését ld.: az első fejezetben.
