Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 2. Rajonírozási tervek
Mind a négy alföldi rajonban, ellentétben az Alföld gyors iparosítására tett egy-két év előtti ígéretekkel, a mezőgazdasági termelés lett volna a gazdasági tevékenység alapja. Ez az elgondolás a mezőgazdasági termelés adott, 1952-es feltételei mellett lényegében az egész régió gazdasági leértékelésével volt egyenlő. Ráadásul Markos nyomatékosan hangsúlyozta az általa „embertelennek" nevezett tanyarendszer felszámolásának és a kisparaszti gazdaságok gyors kollektivizálásának szükségességét is. 7 9 Utóbbit egyenesen „stratégiai" jelentőségű feladatnak tartotta. A vidéki iparosítás legfontosabb feladataként a „második nehézipari bázis" kiépítését nevezte meg (az elképzelés egyébként Sztálintól eredt).so Az ország rajonírozásának (gazdasági körzetekre osztásának) terve elvi és gyakorlati szempontból egyaránt kivitelezhetetlen elképzelés volt. A Magyarországnál közel 240-szer nagyobb területű és ugyancsak sokszorosan nagyobb lélekszámú Szovjetunió példája a teljesen más adottságokkal rendelkező Magyarországon nem volt követhető. (Abba nem kívánunk belemenni, hogy a mintaképnek tekintett Szovjetunióban mennyire felelt meg a területi gazdasági fejlődés objektív igényeinek ez az erősen katonai indíttatású tervezési módszer.) Magyarországon mindenesetre eleve megvalósíthatatlan volt a rajonírozás talán legfontosabb követelménye: a gazdaságilag önellátó (autark) rajonok kialakítása, hiszen ahhoz a Markos által vázolt 13 rajon túlságosan kicsiny lett volna. Egyáltalán nem véletlen, hogy olyan gondolat is felvetődött, miszerint az ország egész területe tekintendő egyetlen rajonnak,8i ami viszont burkoltan a rajonírozás szükségességének tagadásával volt egyenlő. További akadályt jelentett, hogy hazai előzmények híján sem módszertani tapasztalatok, sem megfelelő mennyiségű és minőségű közgazdasági, földrajzi és egyéb információk nem álltak rendelkezésre. A tervezett rajonok — miként ezt a tervek készítői is hangsúlyozták — nem estek volna egybe az ország területi igazgatási beosztásával sem. Ami az utasításos gazdaságirárnyítás feltételei mellett bizonyos operatív irányítási problémák forrásává vált volna, hiszen az egyébként nem nagy jelentőségű területi gazdaságirányítás fő szervezeti keretei az MDP megyei bizottságai és a megyei tanácsok voltak. Minden bizonnyal ez is szerpet játszott abban, hogy titokban már 1952-ben elkészítették a mindössze két esztendeje bevezetett 19 megyés közigazgatási beosztás újabb átszervezésének tervét. (Ld.: alább.) A rajonírozási elgondolások kivitelezhetőségét azonban elsősorban nem is az említett nehézségek kérdőjelezték meg, hanem az, hogy a területi gazdasági tervezés során a katonai szempontokra mindenek felett kellett tekintettel legyenek. A Jugoszláviához fűződő kapcsolatok végletes megromlása, majd a koreai háború kitörése (1950) nyomán ugyanis hatalmas méreteket öltött a háborús készülődés. Ennek következményeképpen a területi tervezésben uraikadó szemponttá vált egy „imperialista támadás" következményeinek mérlegelése. A rajonok létrehozásának gondoMARKOS 1951/b. I.m. MARKOS 1951/a.
