Belényi Gyula: Az alföldi városok és a településpolitika 1945-1963 - Dél-Alföldi évszázadok 7. (Szeged, 1996)
III. A VÁROSFEJLŐDÉS POLITIKAI FELTÉTELEINEK GYÖKERES ÁTALAKULÁSA 1948 UTÁN - 1. Terület- és településfejlesztési politika 1949—1953
gazdagparaszti!) és többségében már nemzedékeken át a városban élők közé tartoztak. (Tulajdonképpen annak a történelmi folytonosságnak voltak a 20. századi megszemélyesítői, amely a tanyaképződés kezdeti korszakából ered: amikor a tanya csak a városi ház függelékeként létezhetett, mert csak annak volt joga a határban épületet emelni, akinek városi háza volt.) Ez a fajta társadalmi megosztottság és az abból eredő érdekkülönbségek az 1950-es évek elején is elevenek voltak még. Hogy ez mennyire igaz, azt jól példázza Karcag város Berek (Berekfürdő) nevű határrészének esete. (A Belügyminisztérium tervei szerint itt 1952. jan. 1-től új községet kellett volna alakítani, amelynek járási székhelye Kunhegyes lett volna.) A nevezett határrészen élő közel ezer ember véleménye ugyanis pontosan a fent mondottaknak megfelelően oszlott meg. A belterületi házzal nem rendelkező, Karcaghoz kevésbé kötődő családok támogatták, ellenben a városi házzal is rendelkezők ellenezték a határrész elszakítását a várostól. Utóbbiak azt javasolták, hogy a város vezetésének bevonásával „népgyűlésen beszélhessék meg a kérdéseket és döntsön a nép".58 (Talán felesleges is hozzátennünk, hogy — bármilyen előjelű döntés esetén — ez lett volna a valódi megnyugvást hozó döntéshozatali módszer.) Ez az eset is rávilágít: a belterületek és a külterületek kapcsolatának politikai rendezése — ha már a központi hatalom feljogosítva érezte magát arra, hogy beavatkozzék ezekbe a kapcsolatokba — csak differenciált eszközökkel, alternatívákat kínálva lett volna elfogadható. Erről azonban szó sem volt, hiszen ekkor már a valódi cél magának a településtípusnak a megszüntetése volt, mégpedig történelmileg nagyon rövid idő, mindössze két évtized alatt.59 A célt elsősorban a központi államhatalom beavatkozásával kívánták elérni: az MKP szakértője már egy 1947 tavaszán, a tanyai közigazgatásról készített elemzésében leszögezte: „Téves az a felfogás, hogy ezek (a tanyaközpontok B. Gy.) kialakulását teljesen az életre kell bízni."60 Az első ötéves tervről szóló 1949. évi XXV. törvény ennek a szellemnek megfelelően öt esztendő alatt 250 új tanyaközpont felépítését vette tervbe. Ám e kijelölt tanyaközpontoknak csak töredéke bizonyult életképesnek, elsősorban azok, amelyeknek a természetes településfejlődési folyamatok eredményeképpen már korábban kialakult a belterületük, s igazgatási önállóságuknak is voltak előzményei, elsősorban a közigazgatási kirendeltségek működése révén. (Az Alföld területén a két vitathatatlanul legfejlettebb külterületi határrész a Szegedhez tartozó Alsóközpont és a Kecskemét határában fekvő Lakitelek voltak. Mindkettő 1950-ben lett önálló község, az előbbi Mórahalom néven.)6i A tanyaiak belterületre, vagy az új tanyaközpontba költözését a hatalom szinte kizárólag adminisztratív eszközökkel igyekezett kikényszeríteni. Ezek között a legkirívóbb és a tanyaiak életét legjobban * UMKL Bm Helyi Tan. FőO. ir. XIX-B-1 m. 92. d. 59 Ezt ugyan országos célkitűzésként nem fogalmazták meg, de helyileg többször elhangzott ilyen kijelentés. Lásd például a Kecskemét város távlati fejlesztési tervét (1951). Ez a TERINT által készített terv kimondta: Kecskeméten „20 éves távlatban a jelenlegi tanyarendszer felszámolásra kerül". TERINT ir. 9. d. 60 Pl A 274. f. MKP KV ir. 15. cs. 24. ö.e. A tanyai közigazgatás kérdésének megoldása 1947. április 24. (Dr. Némethy Artúr ny. min. o. f.) 61 Mórahalom történetére és népéletére ld.: JUHÁSZ (szerk.) 1992.
