Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)
KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - I. KÖTET
nak, s a csatári generális synodusban confirmálódott ezen hivatalában mint domesticus. Itt az evangyéliom hirdetéséért Szegedre citáltatott, és ott tömlöcbe záratott több rác és magyar rabokkal együtt, ahonnan a makóiaknak sok instantiái után 200 forintért, 7 róka bőrért, 7 bárányokért, s több efféle ajándékokért bocsáttatott szabadon. 1713. április 10-én választódott Mező vásárhelyen esperesnek, és folytatta azt 1728-ig, amint ezeket a tractus régi protocollumába sok sopánkodások közt maga leírta. Az ő idejében, — amint már feljebb is megjegyződött — tractus nótáriusa volt Kabai Dániel békési prédikátor. Assessorok voltak pedig: Lenthi Pál vásárhelyi, és Debreczeni János békési prédikátorok, mely megtetszik onnan, hogy a Makón 1717. május 3-án ezeknek suffragiumai által választott el békési lakos Ábrahám György a feleségétől Égető Erzsébettől. Ekkor még válópert folytatott a senior az assessorokkal együtt, és ezt visitatiókor is gyakorlottá, mint 1721-ben fel van jegyezve. XVI. Meghalván Bökényi János 1728 év tavasz felé, az idősebb assessor Páthi Miklós aki vésztői prédikátor volt currentálta, hogy minden prédikátor voxoljon a tractualis officialisokra. A voxok őhozzá küldődtek, ő declaralta osztán, hogycommuni fratrum suffragio 33 esperesnek választódott Ócsai András makói prédikátor, ki is így írta vala bé a nevét a tractus régi protocollumába: Andreas Olcsa Minister ecclesiae makóviensis Anno 1718. 2-a Augusti. 3i Nótáriusnak választódott pedig Pápai Ferenc szentesi prédikátor. Assessoroknak Páthy Miklós vésztői, Vecsei György vásárhelyi, és Sukorói István gyulai prédikátorok. XVII- dik esperes volt Vecsei György, aki vásárhelyi pappá lett vala 1724-ben. Esperesnek választódott pedig 1741-ben. 1742-ben gyűlést hirdetett Szentesre, és ott esketődött fel, ugyanakkor felesketődött tractualis nótáriusnak Füredi Mihály vásárhelyi prédikátor. Assessornak pedig Balogi György sebesi, Szikszai György békési, Erdélyi Sámuel öcsödi, Dávidházi Mihály szentandrási, Szikszai János tárcsái, Berhidai János gyomai, és Makai Dobsa Tamás szentesi prédikátorok. Csak esztendeig viselhetvén az esperességet Vecsei György, választódott helyébe. XVIII- dik esperes Füredi Mihály, aki 1743. január 1-én Makón tartott tractualis gyűlés alkalmatosságával esketődött fel az esperességre, s ugyanakkor scribanak felesketődött Szikszai György. Assessoroknak pedig a múlt esztendőben választattak közé felvevődött Gyulai János öcsödi prédikátor. Ezen esztendei visitatio alkalmatosságával a vásárhelyi, makói, szentesi, öcsödi, szentandrási, gyomai, és berényi papi fizetések protocolláltattak. Ugyan ezen esztendőben megtiltatott a tractualis gyűlések tartása, és 1758-ig nem volt tractualis gyűlés. XIX- dik esperes volt Szikszai György békési prédikátor, ki is 1767-ben választatott erre a hivatalra, minekutána antecessora Füredi Mihály 23 esztendeig folytatott seniorságát letette volna. Nótáriusnak pedig választódott Gaál István szentesi prédikátor. Assessorok lévén Makói Dobsa Tamás tárcsái, Pap Ferenc szent-