Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis Bálintönéletrajza

ször Sasra Bihar megyében, azután Tárcsára, június 9-én pedig Szentesre az ekklésia két deputátusai: Borza József és id. nemes Dobosy Mihály által. Sasra ajánlottam magam helyett az ekklésiának Alvinczi Mihály barátomat, el is vitték, és ott is halt meg. Tárcsán jobban szerettem volna maradni, ahova már széjjel nézni át is mentem volt, mint Szentesre jönni. Annyival is inkább, mert Szálai Pált mindenki olyannak mondta, mint egy fennhéjázó, kötözködő, alkalmatlan kollégát, de az esperes Kuti Ádám hozzám írt levelében meghagyta, hogy Szentesre interimalis prédikátornak jöjjek el. Ezen jó atya parancsolatának, aki engemet rektor koromban megismervén, hozzám holtig jó indulattal viseltetett, engedtem és eljöttem ide június 13-án s a következő vasárnapon prédikáltam, leckéül vévén fel Filippi 3, 13—14 verseit: „nem állítom, hogy immár a célt elértem" stb. A templomból való kijövetel után a presbitérium engem meghívott rendes prédikátornak; de én azt feleltem: többre nem kötelezem magamat, mint amennyire az esperes szabadságot adott, ti. interimalitásra (üresedés idején való helyettesítésre), különben is már én a tarcsaiakat a hozzájuk való menetellel megbíztattam. Másnap küldöttség megy az espereshez, aki ismét írja, hogy maradjak itt és a tarcsaiakról mondjak le. Azonban a kollégám, Szálai Pál a felőle való vélekedéssel egészen ellenkezőképpen szíves szeretettel és barátsággal viseltetett hozzám; a kurátor Lakos János is minden nap meglátogatván, sok jót mondott erről az ekklésiáról, itten maradtam hát s a tarcsaiaknak levél által a hozzámvaló jóságukat megköszönvén, róluk lemondtam. Az exmittáltatásom [predikátorságra bocsátás] Vásárhelyen ment végbe július 16-án, sok szentesi és vásárhelyi meghívottnak jelenlétében, délelőtt 8 órától fogva 12-ig a régi consistorialis házban. Elsőben felolvastam az előre kihagyott textusról Ap. Csel 20,28-ról készült prédikációmat. Ezután kezdődött a censura, mely helyben-hagyódván, a papi hivatalra kibocsátódtam s felesketődtem. Kurátor Lakos János a vejénél: Balog Ferenc jegyzőnél ebédet adott, mely került az ekklésiának 13 frt-jába, a papok napidíján felül. — Haza jővén Szentesre, ismét meghívódtam rendes prédikátornak s ajánlottam magamat. — Még ebben az esztendőben, az októberi vásárkor elmentem Debrecenbe a felszentelésre, ama víg kedélyű, nyájas társalkodású esküdt Vecseri Istvánnal, de a suprintendens Vecsei Sámuel köszvényben nyűglődvén, a következő Lőrinci vásárra halasztódott, amikor az végbevitetett és a szokott papi diploma kiadódott Benedek Mihály főjegyző által. 1800-ik esztendőben Szent György napján hoztam feleségemnek Kecskeméti Veresegyházi Pál és Szoboszlai Juliánná hajadon leányát: Évát, aki egy munkás, okos magaviseletű, én előttem szép, csinos személy volt, kitől született gyermekeink közül egy leányka és két fiú meghalt, hárman pedig élnek. Közöttük első Bálint, aki 5 esztendős deákságban adta magát a képírás tanulására és gyakorlására, Bécsben menvén a képző akadémiára. Második Ferenc; ez tanulni nem szeretett,