Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

töltéseket, hanem még istállójuknak, sőt házuknak fedelét is kénytelenek voltak melegedésükre felégetni. A télnek kegyetlenségét növelte, hogy Húshagyó keddre másodszor állottak be a folyóvizek a kemény fagy miatt erős jéggel, annyira, hogy szabadon jár­hattak akármekkora teherrel. A Kurca egész Bődig egy szinten volt a Tiszával és összeért, semmi hátság vagy sziget nem látszott ki. Nemcsak az állatállomány pusztult ebben a keserves télben, hanem kárt szen­vedett egynéhány lakóház is a Kurca és Kis-Ér mellett. Vásárhelyen a Tabán vá­rosrész úgy űlt a víz között, mint Noé bárkája. A szentesiek kára azzal lett több a környékbeliek veszteségénél, hogy a vetésükből soknak egy tenyérnyi sem maradt szárazon. Azonban e rút mord telet igen szép tavasz követte minden termékenységével. I. KÖTET. 1760. esztendőben: Elkövetkezett a Húsvétnak áldott ünnepe, melynek eleje szép békességes és ör­vendetes volt. De bizony a közepe megsirathatatlan nagy károknak lett ideje és alkalma. Az ünnepnek középső napján, délután, midőn a templomból kifelé tar­tottunk, mintegy 4 óra tájban, amikor a templomban még mindnyájan talpon ál­lottunk, nagy hirtelenséggel nagy tűz támadt a Felsőpárt felé, a templomtól [nagy­templomtól!] a Kurca felé menő közhöz legközelebb a szegleten a nótárius házá­nak háta megett a hatodik háznak az udvarán, mely pápista Rózsa Takátsának neveztetett, akinek bátyja egy kis nádkerítésben szénázván ökreit, jó dohányos lévén, feltehető, hogy pipájából a tüzet a jászolba ejtette, mert a dohányzás miatt azon a napon is megintetett volt, mégpedig talán csak akkor az istenitisztelet előtt; igen lágyan csak 25 pálcára büntették az urak... Ebben az ügyben a vizs­gálatkor a tanúk (csak pápisták kérdeztettek) azt mondották, hogy a szomszéd Kis István istállójában támadt leglőször a tűz. A mieink közül azok, akik a tűz keletkezésének szemtanúi voltak, azt vallották, hogy a Rózsa kertjében támadt, amitől azután a szomszéd istállóját is, amíg lehetett, oltalmazták. De ezek tanú­vallomását nem vették figyelembe, érdekelteknek tekintvén őket. A tűz, ahol támadt, el nem nyomathatott, kelet felé elment a temetőig, dél felé pedig az uraság házáig, távolabbra pedig egész a város széléig és végéig. Megégett a templomunk a fatornyunk; a harangok ha nehezen is, belőle lehányattak a Kurca mellé, biz­tonságos helyre. Leégett 211 ház, malmok istállók, sok helyen még a verembe ledobált jószágok is. A tűznek útjában csodaképpen megmaradt 3 ház. Hála Istennek, ily nagy tűz­vészben is egy embernél több nem halt meg, az is azért, mert vak és süket volt, a veszedelmet nem vehette észre. Mindez két-három óra alatt folyt le. Nem volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom