Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

Deáki Eszter, okos, bajai között is vidámságot megtartani tudó okos asszony, hűséges feleség, gondos anya, szorgalmas gazdasszony. Ifjúságában hagyta özvegyen férje, meghalt 1808-ban. Az özvegy három kisgyermekével és idős, vak anyósával, — miután másodszor ekklésiánk egyik érdemes tagjához: Lakos Mihályhoz férjez ment, gyermekeit tisztességesen felnevelte, anyósát példás hűséggel, holtáig tartotta. Gyermekei közül első, N. Szabó László, a vármegye tiszteletbeli jegyzője, második, Lajos, megyei esküdt, Mária pedig Dobossy Lajos ügyvéd kedves házastársa. Nemes Kolozsvári István, a törvényeket értő ügyvéd. Ő küldetődött el az egyházközség képviseletében Vajszlóba, T. Dobossy Mihály meghívására. Feleségül vette özvegy Dobossy Mihályné leányát Lídiát. Az édesanyja nem akarta neki adni feleségül. Kecskemétre költöztek, de a fiatalasszony onnan hazajött az édesanyjához és itt meghalt. Ns. Papi Boros Sámuel volt a következő jegyző. Turkevén született. Az apja Papi Boros Mihály, a városnak 50 évig hűséges és kedves jegyzője volt. Boros Sámuel gyermekképpen Nagykőrösön tanult, ahol az akkori nevezetes Fodor Gerzson professzor alatt az alsóbb osztályokat dicséretesen végezvén, a debreceni kollégiumba ment. Szabadságra vágyó lelke nem tűrhetvén a klastromi forma életet, kétesztendős diákkorában eltávozott; Szentesen lett a város írnoka. Innen ment Pestre jogásznak. Pesten lett az utolsó nemesi felkelés önkéntese [Insurgens a napóleoni háborúk alatt]. Ezután a Bihar megyei alispán Rhédei Ferenc titkára és írnoka lett. Először Széplakra, azután Szalacsra került jegyzőnek. Itt a szegény nép oltalmazásáért az uraság előtt nem kívánatos személy lett. Szalacsot elhagyta, szülőföldjére ment, majd 1816-ban Szentesre hívták jegyzőnek. Itt az uraság ellen forrongó népet nem pártolván, hivatalából elmozdították és 1818tól 1825-ig hivatal nélkül volt. Ekkor házasodott meg, elvévén feleségül Kása Mihály kántorunknak szép leányát Erzsébetet. 1825-ben újra megkérték őt, hogy a jegyzős éget vállalja el, amit meg is tett és folytatja dicséretes hűséggel és okossággal mind a város, mind az ekklésia javára, tőle telhető módon való előmozdításával. ő a tudományokat mindenkor szerette. Sokat olvasott, a régiek közül szerette Horatiust, az újabbak közül Herdert és Wielandot. A hazai törvényeket jól értette és azoknak az előkerülő eseteknek való alkalmazásában nagy gyakorlottsága volt. Az igazságot, bárha már többször kárát vallotta, kimondani és védelmezni szerette. Az Istent félte, a Megváltót tisztelte, vallását becsülte, nem szoktatásból, vagy képmutatásból, hanem belső meggyőződésből. Az ekklésia javára, virágzására szívesen igyekezett. A szűkülködő szegény, ha hozzá folyamodott hacsak telt tőle, üreskézzel nem bocsátotta el; a fösvénységnek az árnyéka sem, közeledett hozzá. Voltak őbenne is gyengeségek, mint mindannyiónkban, de azokat az ő jó tulajdonságai úgy eltakarják, mint a napfény a csillagokat. Ha a tör-