Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KORMOS LÁSZLÓ: KIS BÁLINT, A REFORMKORI TUDÓS - Lelkészi szolgálatban

nálunk levő alsóbb iskolák számára a keresztény vallásból, amiket szükségesebb tudni, röviden, a gyermekek által is megérthető egyszerűséggel leírtam s a taní­tóknak átadtam." Kérdés-felelet formájában megírta az erkölcsi tudományt is. Az egyházkerülethez 1836-ban sürgető felterjesztést írt az iskolai reformokról. Három évvel később, 1839. március 28-án pedig — a Makón tartott egyház­megyei közgyűlés ez ügyben hozott határozatát — küldte Csanád vármegye tör­vényhozó testületéhez, és a reformok keresztülvitele érdekében iskolai felügyelet felállítását javasolta. Ekkor írta meg a református iskolaügyről szóló értekezését is, 35 melyben négy osztályos nemzeti iskola szervezését ajánlja. Az egyházkerülethez benyújtott ter­vezet haladó reform-gondolkozását tükrözi. Értekezésében részletesen kifejti az egyes osztályok tananyagát is: I. osztályban javasolta a helyismeretet osztályon belül, osztályon kívül, az abc vonalaira, a növények ismeretére, az állatokra, önmagára, a levegőre, tűzre, ter­mészeti erőkre, Istenre, gondviselésére, betűk ismeretére, számolásra, olvasásra, imádságokra, Úri imára, illemszabályokra, egészségtanra, testgyakorlatra, figyelő tanítást. II. osztályban: Ismétlés, nyelvtan, értelmes olvasás, szépírás, számvetés négy neme, magyar földrajz, vallás főbb igazságai, Isten és mások iránti kötelességek, Úri imádság, Apostoli hitvallás, 10 parancsolat és Krisztus két parancsa, énekek és melódiái kerülnének. III. osztályban folytatódna az értelmes olvasás gyakorlása, magyar nyelvtan, szép- és helyesírás, számvetés, összetett számok, kamatok, egészségtan, orvoslás, nyavalyák, földmívelés, faültetés, oltás, selyemhernyó tenyésztés. Ennek gyakor­lása iskolában, kertben. Itt tanulnák Jézus életét, keresztyén egyháztörténetet, reformációval együtt, Biblia és könyveinek neveit. Magyarország statisztikáját, Ausztria, Európa földrajzát. Szülők, gyermekek, elöljárók, közrendűek, gazdák, cselédek egymás iránti kötelességeket, halottak iránti kötelességeket. Imádságokat, úrvacsorai imákat. Itt folyna a konfirmációra készítés. IV. osztályban sokoldalú tanítást ajánl: magánolvasások újságokból, könyvek­ből tartalmi kivonatok készítése, diárium vezetése, melybe háztartási és egyéb dolgok írassanak be. Fejben, írásban számvetés, társasági regula, törtszámok, árak, gazdasági számvetés és haszonfelmérés, az egészségtan, segélynyújtás sza­bályai. Ebben az osztályban lennének: hasznos növények ismerete, orvosi, keres­kedési, állattartási, festésre alkalmassága stb. (Diószeghy szerint). Állattartás s orvoslása. Fizika, kémia, mechanika legszükségesebb ismeretei. Gyakorló föld­mérés. Építéstan. Honi törvények. Magyar történelem versekben. Kalendáriu­mokkal ismerkedés. Föld geográfiája. Könyörgések, imák készítése, erkölcstan ismétlése, énekek kóta szerinti ismerete. Tervéhez csatolta a könyvek terjedelmét. Ajánlotta a magánúton való latin

Next

/
Oldalképek
Tartalom