Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

3 láb magasságnyira. Ezen volt vasmacska, vaslapát, tűzfogó, a falra felaggatva vas vagy réz-tepsik, nyársok, fedők, bográcsok, serpenyők. Sok helyen volt vasrostély is, melynek semmi hasznát nem vették, azonban mégis minden szombaton ki kellett fényesíteni. A sok fazekat, lábast, tányért, tálat, korsót részben a falra felaggatva, részben a konyhabeli polcon halomba rakva tartották. Volt ezek közt 20 esztendős is, melyben még csak egyszer sem főztek. — A ház végében volt a kamra, ebben tartották a kenyeret, lisztet, búzát, bort, káposztát, sajtot, gazdasághoz és gazdasszonysághoz szükséges eszközeiket. A padláson pedig a szalonnát, füstölt húst, árpát, kendert, stb. Ezeken kívül volt az udvaron: istálló, kocsiszín, sertés-, tyúkólak, háttal az utcára. V. szakasz A közönséges eledelekről és italokról A kenyér volt a legközönségesebb eledel. Jó búza teremvén itten, számos gazdasszony volt, aki egészséges, jó kenyeret tudott sütni. Nevezetesebben voltak a két papnén kívül Ns Dobosy Mihályné, özv. Dögei Istvánná, Leczki Ferencné, Ns Boros Lajosné, Comissarius Losonczi Jánosné és az öreg Barta Jánosné, ki a jó kenyér sütését tanulta T. Sz. Miklósiné asszonytól, ez pedig ezt a tudományt Debrecenből hozta. De sokan voltak, akik a jó búzából is nyomorult kenyeret készítettek. Legszebb kalácsot tudott sütni Eskütt Balog Istvánná, Keresztes Jánosné és Lakos Jánosné. A kalácson kívül szokott sütemények voltak: a túrós lepény, amit a munkások számára szombaton este sütöttek a jó gazdasszonyok; a béles, melyet úgy szerettek még e század elején enni, ha a zsír vagy a vaj kicsordult belőle. A kenyér mellett a cselédek és napszámosok közönséges eledele volt a tarhonya, melyet nyáron köblönként morzsoltak gazdasszonyok. A szalonna-sütés, valamint a kása-főzés is vesztegetésnek tartatott, mivel a kásához több szalonna kell, mint a tarhonyához. Néha ételt is főztek a cselédeknek, ami vagy káposzta, vagy répa, vagy bab volt, sertés hússal; vagy csipedett tészta marha hússal, vagy pedig nyáron kaszás lével avas füstölt-hús. — Elcsúszott a döglőfélen megölt jószágnak a húsa is. Télen a sertéshús, pulyka, tyúk, Iúdhús, — tavasszal a csirke, bárány,hal, — nyáron a marha-hús, — ősszel pedig az ürü s vén anyajuhok voltak a szokott húsból való eledelek. Ezeket sokféle képen készítették: nevezetesen a csirkét zöld borsóval, karalábbal, tejfeles paprikás lével, a pulykát, kappant sülve. A bárányt piszkével, tárkonnyal vagy pedig sülve, salátával, az ürü vagy juhhúst bográcsban főzve, sütve, a marha-húst gulyásosan, vagy főzve, sóska, cseresnye, meggy, alma mártással, télen pedig tormával, vagy pedig sülve is. — A sertés húst sülve, főve; ecettel, babbal, káposztával, tésztával, s mindennel szokták főzni.