Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - Kis BÁLINT: A szentesi reformáta ekklésia históriája. A szentesi reformáta ekklésia állapotja (Szemelvények) - Második kötet

Lakó helyük a gyermekeknek télen rendesen a patka és a kuckó. Innen ezt a szegény házaknál „cseléd-háznak" nevezik, s ha valamelyik gyermek azon kívül a házban őgyeleg, ezzel utasítódik rendes helyére: „patkára, gyermek!" Nyáron a ház eleje és vége, vagy pedig az utca, ahol csoportonként játszanak a porban, vagy pedig mikor a gyümölcsérés ideje van, a szőlők felé lakók, a szőlőből jövőktől gyümölcsöt kunyerálnak és így kapnak a nyalánkságra. Az anyanyelvre rendszerint rosszul kapatják, nem a szokott néven nevezvén a dolgokat, hanem a kenyeret „papának", a vizet „tütü"-nek, a gyümölcsöt „bojárnak, az ételt „csócsá"-nak nevezik, és amint a gyermek hibásan, selypesen beszél, — ők is úgy beszélnek. Vallásbeli és erkölcsi igazságokra nemigen szokták figyelmeztetni, hogy az Isten az égben lakik és zörög, mikor mennydörög és akkor haragszik, — hogy a hold az Isten kocsija, ha káromkodik, megveri az Isten, — ezek a főbb vallásos ideái a gyermekeknek. Vannak mindazáltal olyan szülők, akik a Miatyánkra 3—4 esztendős gyermeküket megtanítják és azt azok a kemence mellett, vagy az ágyon fejüket a takaróval betakarva el is tudják mondani s szüleiknek, testvéreiknek jó éjszakát tudnak kívánni, de ők ezekből semmit sem értenek. Míg az angliai doktor fel nem találta a mentő himlő oltást és míg ennek közönségessé tevését jó királyunk I. Ferenc nem sürgette, — minden esztendőben sok százan haltak meg nagy kínok közt a gyermekek közül a hólyagoshimlőben; sokan lettek vakká, dísztelen ábrázatúvá, — De már azóta, hogy a doktorok nem restek, a szülők pedig nem hűtlenek gyermekeikhez, alig hal meg ebben a nyavalyában 5—6 egész esztendőben. — 777. szakasz Az ekklésia tagjainak külső formájukról és öltözetükről Sokféle ábrázatú emberek találtatnak ebben az ekklésiában. Lehet közöttük látni hosszas-négy szegletre hajló, német képűekhez hasonlókat; hosszas háromszegletűre nőtt széles homlokú keskeny állú tót szabásúakat; ovális kerek egyenes hajú, barna-piros római ivadékú oláhokhoz szítókat; lehet látni kerek képű, apró fekete szemű, barna göndör rövid hajú, vastag nyakú, alacsony zömök termetű szittya ivadékokat. Az egyik szőke, a másik barna, a harmadik gesztenyeszín hajú, de olyan fehér hajúakat, mint a bajorok közt vannak, és olyan vereseket, mint az angolok, — csak ritkaságul lehet látni. A szőke gyermek is idővel megfakul. Legtöbb a barna és a gesztenyeszín hajú. A haját sok ifjú hosszúra hagyja nőni, zsírral megkeni; nyáron, mikor dolgoznak, a kalap alá gyűri. Szakállat ez időszakban senki nem hordott, hanem némelyek a fülük előtt az arcukon