Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - IV. KÖTET

16. Őfelsége minden resolutiójában melyeket ád ezen setétségben és halál árnyékában járó eretnekeknek, tartsa előtte mindenkor, a törvénynek ezen szavait „tolerantur, adhuc, absque praeiudkio Religionis Catholicae, salvo jure dominorum, secundum explicationes Regias, Salvis eatenus semper legibus Regni et Diploma Regio confirmatis, non conpellantur Helviticae et Augustanae Confessionis ad Coeremonias suae Confessionis contrarias propter bonum pacis et ceíera"

133 (Az effélékről így ítél gróf Széchenyi István Hitel pag. 190. Akárki mit mond a készakarva homályos törvény, s zavar szeretete egyrészről, másrészről pedig a teljes torokbúli vivát kiáltozás, mindég Judáscsók szagát terjeszti). Ha zúgnának is ezekért a protestánsok, hiábavaló lenne a harag erő nélkül, ha erőszakra kerülne pedig a dolog, a felséged emlékezete nagyobb fénnyel menne a maradékra, és felséges successorinak uralkodását boldogabbá nyugodalmasabbá tenné. 1762. esztendőben Barkóczi Ferencnek mint prímásnak a királyné minden magyarországi iskolák kormányzását hatalmába adta. A consilium hát írt a debreceni senatusnak, hogy adják bé, iskolájok miképpen tartatnék fel, mi a jövedelme, miket tanítanak benne, hogy ahhozképest tehessen osztán a prímás rendelést. Ugyanezt cselekedjék a dioecesisek is, de ezt, tartván a rossz következéstől, a mieink elhallgatták. 157 esztendővel íródott ez későbben mint a Bécsi pacificatio előtt, Rudolf császárnak ama kérdésére: vajon lehet-é a protestánsoknak törvényes szabadságot engedni Magyarországban? — a jezsuiták felelete készült, s látjuk, hogy valamint akkor, úgy ekkor is az volt a clerus akaratja, hogy a protestánsokat ki kell irtani. Haeretici conburantur. Barkóczi borotváltatta le elsőbb a szakállát és bajuszát, parancsolván a papoknak, hogy ők is ezt tegyék. 1762-ben fogott Barkóczi az esztergomi templom építéséhez, és a várnak érseki lakóhellyé változtatásához, de 1765-ben február 19-én megbetegedett Bécsben, és ugyanezen esztendőben június 18-án megholt Esztergomban. Betegágyában azon sóhajtozván, hogy az igaz ítéletű Isten méltatlannak ítélte őt arra, hogy szent neve tiszteletére templomot építessen. Egerben a nazarénusok klastromában készíttetett magának kriptát, ezen fejűlírással: „Franciscus Barkóczy indignus Episcopus Agriensis, esca vermium." (helyesen)

134 Tagadhatatlan, hogy sokan találtatnak már a clerus között megvilágosodott lelkű igazi keresztyéni szeretettel bíró személyek, kik a régieknek vak buzgóságbúi származott kegyetlenségeiket kárhoztatják, és szégyenlik, hogy azt valaha katholikus cselekedte. De vannak sokan olyanok is, kiket csak a törvények, és a királyi tekintet tartóztat, protestáns attyokfiainak üldözésétől, rakásra való gyilkolásától. Ilyen indulattal lévén a clerus, nem csuda, ha a könyörülő szívű Mária Theréziának jobbágyaihoz való jósága mellett is ezer meg ezer méltatlanságokat vittek véghez, ettől az időtől fogva is Mária Theréziának haláláig a Carolina Resolutionál fogva a protestánsokon, melyek ellen ha magánosan akartak