Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)
KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET
1808-ig, amikor megholt Öcsödön az utolsó parókás lelkipásztor, esperes Kúti Ádám, s véle parókája is eltemettetett. 1750-től fogva az ifjú prédikátorok között találkoztak akik nem viseltek parókát, hanem saját hajókat frizúrozták fel, erősen bépúderezvén, úgyhogy a palástjok gallérja olyan fehér volt, mintha molnárlegények lettek volna. A superintendentialis constitutióban 1762-ben ez is megtiltatott eképpen: „hajókat a prédikátorok fel ne bodorítsák, se be ne púderezzék, mikor kathedrára mennek. Az is utálatos, mikor a prédikátor asszonyhoz illő hosszú hajat visel, mely a derekakon is alul ér, másoknak a hajók a zsírtól ugyan tapad. Intessenek az ilyenek ad morum honestatem et civilitatem. 103 1800-tól fogva pedig hajókat rövidre szokták nyíretni minden vidékünkbeh papjaink, és ez a szokás tart most is, csakhogy még is többecske hajat hagynak már most fejeken, mint eleinte, amikor oly kopasz volt a fejek mint a szopott gölődiny. Szakállokat, bajuszokat papjaink a reformátiótol fogva 1700-ig meghagyták, melyekről a Zoványi canonjai appendixe 25. statútuma ez: „Pastores barbam alant". im Még Páriz Pápai Ferenc is 1650 táján szakállason, bajuszoson festődött le, 1660-ban Nógrádi Mátyás püspökünk szakállasnak íródik, de már 1680-ban kezdették a szakállat letenni, és csak a bajuszt hagyták meg. Ilyen volt Arnold franeckerai híres professzor, akihez a magyar tanulók szerettek menni. 1700-tól fogva a paróka bejövésével, mind a szakáll mind a bajusz elpusztíttatott, és azóta papjaink közt lábra sem kaphatott. Nyakravalót némelyek semmit sem viseltek, nem lévén arra szükség, minthogy elől szakáll, hátul s oldalt a hosszú haj befedezte nyákokat, hanem ingnek alacsony gallérját fekete galandba szegve viselték, mely elől ugyancsak galanddal volt összekötve. Mások fekete fátyol nyakravalót viseltek, melyet elől kötöttek meg, úgyhogy a két végeik, melyekre némelyek arany csipkét varrtak, egy arasznyira csüngöttek le a melleken, de 1630-ban a Debrecenben tartott synoduson a collarium de auratum eltiltódott. — Mások ismét fehér nyakra valót viseltek, mely elől fehér vagy fekete bojtos selyemzsinórral kötődött össze, melynek a felső széle két vagy három ujjnyira lehajtódott, de némelyek egy tenyérnyi szélesre meghagyták ezen lehajtást és a szélire arany csipkét varrattak. Ez is eltiltódott a most említett synoduson „Collarium habens latom versionem interdicitur." 105 1762-ben megtiltódott, hogy senki keskeny fekete bársonnyal vagy pántlikával nyakát meg ne szorítsa, a németek közt is a kényes ifjacskák szoktak úgy cselekedni, se pedig bársony aufladot, vagy nyaka körül függött ne viseljen. Alsóruhájuk volt ing, lábravaló vagy gatya. Az ing bőujjú volt, melynek a vége nem volt összehúzva, szabadon volt mint a gatyaszár, az ingre vették a derékravaló ruhát, a lajblit, ennek az alja combfélig ért, elől bé volt gombolva, vagy kapoccsal összeaggatva. A nadrágjok bokáig érő, melyet csatos szíjjal kötöttek fel, alól pedig kapcsokkal vagy gombokkal szorították lábok szárához. A csizmájok
