Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - III. KÖTET

holt meg, minemű a vereshimlő, vérhas, rüh, vénusi nyavalya, az orvostól vagy az elöljáróktól bizonyságot kellett hozni, hogy valóban megholt, s úgy engedődön meg a 24 óra után való temetés... A temetésnek háromféle módja volt t. i. vagy énekszós volt a halott, vagy prédikációs, vagy búcsúztatós. Elment t. i. a halottasházhoz a kántor, vagy valamelyik tanító egynéhány iskolás gyermekkel, jeladódván a temetésre a harangozás által, a koporsó a ház eleibe kitevődvén, a szomorú felek körülállván, vagy ráborulván, egynéhány vers éneket elénekeltek, melynek vége lévén a holttest felvevődön, és a temetőbe kivitetett, útközben most a kántor, majd a gyermekek énekeltek egy-egy verset, a temetőben pedig mind addig énekeltek, míg a sír bé nem hányódott földdel. Mikor vége lett a temetésnek némely helyeken szokás volt, kivált a Békés vármegyei részen, hogy a szomorú felek részéről a funerator megköszönte a tisztességtételt a jelenvoltaknak, ezeknek nevekben pedig a kántor vagy rektor kijelentette, hogy óhajtottak volna örvendetesebb dologban szolgálni, de ezt is szeretettel teljesítették, kívánt a szomorodottaknak vigasztalást, a többeknek pedig békességes életet s annak idejében boldog halált. így eloszlottak. Temetés után a sírásók és atyafiak a halottas torba meghívattak, melyre a tehetősebbek, mint valamely lakodalomra marhát szoktak levágni, és némelyek bú elfelejtésére nemcsak jól laktak, hanem meg is ittasodtak. A prédikációs és búcsúztatós temetés abban különbözött ezen temetés módjától, hogy az elsőbb éneklés után halotti imádság, prédikáció tartatott, mely berekesztetett a megholt élete leírásával, hozzátartozó szerelmesinek előszámlálásával, a tőle elmaradók vigasztalásával, s végre a megholtnak örök nyugalom s boldog feltámadás kívánásával. Ezután mondottak a búcsúztató versek, melyek a Gelei canonjaiba Rythmiculi Nugacesnek neveztetnek. Ezen versekben először valamely locus communis vevődik fel, — ez alkalmaztatódik a megholtra. A régi időben énekkel mondotta el ezeket maga a kántor, már mai időben csak szóval olvassák el a rektorok. Annakutánna a megholt képiben egyenként végbúcsú vevődik az atyafiaktól, boldog élet, boldog halál, és idvesség kívántatik nékiek. A halotti énekek közt régi idejűek: ,,A nap eljő nagy haraggal, Hagyjátok el hű keresztyének." Szkaricza Máté, Batizi András többeket készítettek. Összeszedte ezeket Újjfalvi Imre debreceni professzor, és azután pap, és 1598-ban Debrecenben kinyomtattatta. Lőcsén pedig 1676-ban újra kinyomtatódott. Körösi professzor Losonczi István későbben sok új alkalmatos énekeket adván ezekhez kinyomtattatta, mely ismét Debrecenben jobbítva adódott ki. Ismét a debreceni tractus esperese Földvári József helyben hagyásával kiadta Székely József debreceni kántor némely hozzáadásokkal. Nevezetesen a lelkipásztor halálakor mondandó éneket mely így kezdődik: „Rövid életemnek eljött határa" deák korában készítette Dorka Illyés, aki elsőbb vásárhelyi azután pedig kisújszállási pap volt, ahol ifjúságában holt meg. Ráillett az általa készített éneke.