Gilicze László - Kormos László: Kis Bálint: A Békés-bánáti református egyházmegye története - Dél-Alföldi évszázadok 5. (Békéscsaba - Szeged, 1992)

KIS BÁLINT ÁLTAL KÉSZÍTETT MUNKA KÉZIRATBAN ÖSSZEÁLLÍTOTT TELJES FOGLALATJA - I. KÖTET

Sámuelnek testvérnénjét, kitől született 12 gyermekei közül csak egy maradt életben, t. i. Sámuel, aki most Tekintetes Nemes Csongrád vármegyének ordinairus physicusa. — Törökszentmiklósról Szentesre hozódott 1777. januárban, ahol így írta be a nevét a tractus régi protocollumába: Sámuel Sebők Szentmiklósi Püspökini V. Tractus Bihariensis 25. Maii 1761. tempore sui Rectoratus ad Sacrum Ministerium exmissus, tandem ex oris Academicis redux Anno 1766 Mense Februarii Török Sz. Miklosinum V. Tractus Maioris Cumaniae legitimé vocatus, et inde post exactos ibidem 11. Annos, ab Ecclesia Reformáta Szentesiensi invitatus, et per V. Supérintendentiam confirmatus, Munus Sancti Ministerii ibidem inchoavit 2-a Febr. 1777."

Zh Itt szolgált 21 és fél esztendeig, mind haláláig, itt lett a tractus assessorává, azután proseniorrá 1787-ben, végre pedig rendes esperessé 1792-ben. Az ő esperességét nevezetessé tette a belső emberek szűkölködő állapotra jutó özvegyeiknek s árváiknak felsegéllésekre elintézett fundatio, mely egy ideig a tactusbéli prédikátorok adományából gyűjtődött össze, de annakutána véle felhagyván a tractus kasszájával összeelegyítődött. Az ő esperessége alatt folytatódott a papok voxai által superintendensnek választatott Sinai Miklós, és az ő választásában meg nem egyezett világi urak, nevezetesen Domokos Lőrinc között kezdett gyűlölséges perlekedés. — Jelen volt ő az esperesével Szőnyi Benjáminnal azon 1791-ben Budán tartott synoduson, melybe 154 canonok íródtak össze a synodusra összegyűlt papi és világi urak által melyek szerént kívánták a magyarországi reformáta ekklésiák igazgatását elintézni, de amely canonoknak megerősítéseket mind e mai napig is a Királyi Felségtől meg nem nyerhették. Valamint prédikátori hivatalát úgy esperességét is egyenességgel és hűséggel igyekezte folytatni, magát mindenek eránt becsületesen viselte de senkihez kiereszkedő barátságú nem volt. Papi hivatalára tartozó tudományokon kívül más tudományokban s szép mesterségekben nem gyönyörködött. Meghagyta a halála előtt körülötte lévőknek, hogy minden írásait és prédikációit a koporsójába alá tegyék. Úgy is lett, véle együtt elrothadnak. Külső formájára nézve magos termetű, egyenes állású, tekintetet mutató, nagy piros ábrázatú volt, parókát gesztenye színűt viselt, melyre feltévén kicsiny karimájú, alacsony tetejű, három szegletre felakasztott kalapját különös formát mutatott. Meghalván kedves felesége 1797-ben sokat búsongott utána, mely miatt egészsége, azután pedig elméje is meggyengülvén megholt 1798. június 25-én, élete 68. esztendejében. Utolsó tisztessége megadására prédikállottak felette Gyarmati Ferenc makói, és Marjalaki Dániel gyomai prédikátorok és assessorok. Amannak textusa lévén Csel. XX: 32., ezé pedig Sóit: CXV:15. Oratiót pedig mondott felette vésztői ifjú prédikátor Kollát Mihály. Tractualis nótárius volt az ő idejében Kuti Ádám öcsödi prédikátor. Assessorok pedig: Gyarmati Ferenc makói, Dobsa Ferenc szentandrási, Marjalaki Dá-