Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

III. Kísérlet a szerb—magyar megbékélés megteremtésére - 1. Csernovits Péter Újvidéken

mind a kettőt irgalmatlanul vagdalta".

43 A szerb túlerő elől az izgága Szabó futásban keresett menedéket: a várost szegélyező mocsárban (bara) próbált egérutat nyerni. Ott azonban — ahogy Radivoj Stratimirovic jelentette a tanácsnak — a „rajta ejtett számosbb Sebek" következtében meghalt. Más szemtanú azonban úgy látta, hogy a pandúrok egyike (Geisler György) lőtte le; de volt olyan is, aki a lincselést bizonyos Gucura csúfnevű szerb szappanosnak tulajdonította (Jovan Zivanovic). A tény az, hogy Szabó János és még két magyar (Dobos József és Rúzsa Antal) vesztette életét a felbőszült (felbőszített) szerbek akciója következtében.

44 (Az utóbbi kettő azzal zúdította magára a népharagot, hogy még sebesülten, a kórházba szállítás közben is a szerbek „Vadrácz Istenét" szidalmazta.) Életét vesztette még egy német vándorember is, aki véletlenül és vétlenül került a zavargások forgatagába, s lett annak áldozata. A szemtanúk és a korabeli leírások megoszlanak atekintetben, hogy ki volt az összetűzések kezdeményezője. Geisler György és Braun Fülöp tanúk szerint a szerbeket (szerviánusokat) terheli a kezdeményezés vétke; Pávlovics, Zivanovié és Radivoj Stratimirovié szerint a magyarokat. Közbülső álláspontot foglal el az újvidéki történetíró, Érdújhelyi Menyhért: a szerviánusok sértegették a magyarokat, mire azok (először Szabó János) tettlegességgel válaszoltak. Ugyanígy eltérő adatokkal találkozunk, amikor az összetűzés halálos áldozatainak számát akarjuk megállapítani. A mértékletes hangvétellel éppen nem illethető Pesti Hírlap 12 halottról tud (négyet agyonlőttek, 8 agyonveretett) ;

45 valószínű ezt az adatot veszi át — megfelelő kritika nélkül — a BácsBodrog vármegyéről szóló monográfia szerzője.

46 Hrabovszky János br. altábornagy jelentésében viszont csak három magyar és egy szervianus áldozatról van szó.

47 Érdekes módon az említett összeakaszkodást követő lincshangulatról, kilengésekről csak két forrásunk tesz említést. Az egyik magának a kormánybiztosnak, Csernovits Péternek jelentése Szemere Bertalan belügyminiszternek,

48 a másik — „Egy székely" aláírással ellátott — tudósítás a Pesti Hírlap június 30-i számában. A két leírás olvastán furcsa dologra lettünk figyelmesek: nagyon sok olyan megállapítás, és olyan megfogalmazás mutatható ki, amelyek kísértetiesen megegyeznek egymással. Megegyezik például a két írásmű szerkezeti felépítése, gondolatmenete; s vannak olyan fordulatok, kifejezések, amelyek tökéletesen azonosak. Ebből arra a következtetésre jutottunk, hogy a két írás ugyanazon kéztől származik. Távol álljon tőlünk annak feltételezése, hogy Csernovits lett volna inkognitóban a Pesti Hírlap újvidéki tudósítója. A különbség az a két leírás között, hogy Csernovitsé tárgyszerűbb, a Pesti Hírlapban megjelentetett főleg a borzalmak (és mindenekelőtt a szerbek által elkövetettek) részletezésével kívánt érzelmi hatást kiváltani olvasójából. Az biztos, hogy a „Székely" olvasta Csernovits jelentését. Miután mindkét írás június 26-i keltezésű, a tudósító csak Csernovits legszűkebb köréből kerülhetett ki, s akinek kezén a kormánybiztos bizalmas jelentése átmehetett. A fentiekben — Érdújhelyi segítségével — több szemtanút idéztünk. A újvidéki monográfia szerzője szerint a legnagyobb hitelességgel a tanácsülés jegyzőkönyvében ránk maradt leírás rendelkezik, s amely Radivoj Stratimiro-