Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

I. A család. Az ifjúság, a közéleti kibontakozás kezdetei

egyszerre ennyi kirukkolt püspököt egyikük sem fog életében látni".

100 Két dolgot érzünk zavarónak: az adoma írója mindezt a harmincas évekre teszi, dehát közel ötven év távolából ennyit tévedni is lehet; másrészt az akkor történtek felidézésével figyelmünket nem Csernovits keleti utazásának tenyéré kívánja irányítani, hanem hó'sünk költekező életmódját illusztrálni. Ebből a nézőpontból az adatok pontossága — legalábbis a szerző számára — már elhanyagolhatóvá vált. Feltűnő, hogy ez a cikk következetesen két útitársról szól, amivel a többi, ugyanekkor megjelent írás is megegyezik. Wenckheim Béla báróról (1811—1879), Almássy György grófról (1805—1880) lehet szó. Befejezésül mégiscsak Podmaniczky Frigyestől kérjünk választ arra a kérdésre, hogy mit jelentett a múlt század negyvenes éveiben Keletre utazni. Szerzőnk mindenekelőtt megállapítja: a Szent Sír meglátogatása gyakran komoly veszéllyel, kimerítő fáradsággal járt. Csernovitsot viszont nem olyan fából faragták, hogy az ilyenek visszariasszák. Az is tény azonban, hogy — Széchenyitől, Szemere Bertalantól, Trefort Ágostontól eltérően — maradandó nyomot nem hagyott benne a külfölddel való találkozás. Nem lehetett az más számára, mint fényűző, nagyúri kedvtelés. 5. A múlt század első felében a kultúra (főleg az irodalom) közvetítésében, bizonyos magatartásmodellek bemutatásában, élő megjelenítésében jelentős szerepet játszott a színház. Pest vármegye közgyűlése 1837. június 14-én vette tudomásul a színázi részvénytársaság megalakulását és alapszabályait. Augusztus 22-én megkezdhette működését a Pesti Magyar Színház, amelyet az 1840: XLIV. tc. „országos pártolás alá" vett, azaz gyakorlatilag a nemzeti színház rangjára emelt. A példát követve az 1840-es években, a polgári forradalom előestéjén sorra alakultak az állandó és alkalmi vándortársulatok, épültek a színházak (Nagyszombat, Pécs, Temesvár, Sopron, Lőcse, Szatmárnémeti, Szabadka). Színjátszásra alkalmas termek (szálak, redutok) másutt is a vidéket járó társulatok rendelkezésére álltak.

101 A magyar színjátszás pártolása Csernovits Péternek is szívügye volt. „Eme fenkölt hazafiság — írta 1889-ben róla Váli Béla — annyival tündöklőbb, mivel Őt a családi leszármazás és vallás oly felekezethez köté, mely a magyar nemzettől idegen szellemnek hódolt azon időben".

102 Kissé leegyszerűsített képlet ez így: a származásból, a vallásból következtetni bárki várható tetteire; amitől el lehet térni, úgy lesz az olyan eset —jobbik változatban — „tündöklő". Csernovits Péter, az ellenzéki követ az 1843—44-es országgyűlésen határozottan az 1844: II. törvénycikkre szavazott. Erről a tőről fakadhatott a magyar színjátszás támogatásának gondolata is. Az 1840-es években a Nemzeti Színház a pesti ifjúság „elkényeztetett gyermeke" volt. A páholyoknak rendszeres vagy állandó látogatói közül Degré Alajos a következőkre emlékezett: Ürményi Ferenc koronaőr, Károlyi György gróf, Csekonics János, Laífert Antal báró, Karátsonyi Guido, Luko Sándor, Pákozdy Zsigmond, Csepcsányi Béla, Szucsics Károly, Földváry Lajosné Szita